Két székesfehérvári iskola átvételéért is bejelentkezett az Óbudai Egyetem

2024. március 6. – 16:03

Másolás

Vágólapra másolva

Az Óbudai Egyetem átvenné a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Vasvári Pál Gimnázium fenntartását. A fenntartóváltást az egyetem kezdeményezte, az iskolák tantestülete előzetesen egyhangúlag támogatta az átvételt – erősítette meg a Telexnek az Óbudai Egyetem. Bár a választás elsőre meglepőnek tűnhet, de érdemes hozzátenni, hogy az egyetemnek van székesfehérvári kampusza.

Lapunk birtokába jutott egy dokumentum, amiben Ráczné Kálmán Anikó, a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola igazgatója a fenntartóváltást azzal indokolja, hogy kiemelt céljaik találkoznak az Óbudai Egyetem céljaival. Szerinte az Óbudai Egyetem alternatívát kínál, a diákok többletkompetenciákat kaphatnak, új lehetőségek tárulhatnak fel előttük. A tájékoztató szerint az egyetem szeptemberben venné át az iskolát. Az iskola neve azért is lehet ismerős, mert ide járt Orbán Viktor miniszterelnök.

Az Óbudai Egyetem válaszában azt írta: kialakított egy olyan oktatási modellt, amelyben fontos szerep jut a közoktatásnak is. Az egyetem fontosnak tartja a tantestület jóváhagyása mellett a szülők és diákok támogatását is. Azt írták, ahogyan az eddig átvett iskolák esetében, úgy a székesfehérvári intézményeknél sem terveznek olyan változtatásokat, amelyek a családoknak plusz költséget jelentenének. Sőt, az egyetem szándéka az, hogy még több diák számára nyújthasson minőségi oktatást.

Az egyetem már tavaly átvette a főváros VI. kerületében lévő Szinyei Merse Pál Gimnázium fenntartását. Nem példa nélküli, hogy egyetemek közoktatási intézményeket is működtessenek, ott van például a tanárképzéssel is foglalkozó Eötvös Loránd Tudományegyetem vagy a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolája. Azonban az nem gyakori, hogy egy egyetem így bejelentkezzen egy középiskola fenntartására.

Az elmúlt években több mint húsz állami felsőoktatási intézmény alakult át alapítványi fenntartásúvá, köztük az Óbudai Egyetem is. A modellváltás azt jelenti, hogy az egyetem kikerül a közvetlen állami fenntartású intézmények köréből, az alapítói, fenntartói jogok egy kifejezetten erre a célra alapított vagyonkezelő alapítványhoz kerülnek át. Az intézmények tehát szabadabban gazdálkodhatnak a vagyonukkal, magasabb fizetéseket adhatnak, együttműködéseket létesíthetnek cégekkel, a kormány szerint ezzel javíthatják a versenyképességüket. Molnár András, az Óbudai Egyetem rektorhelyettese szerint azóta az egyetemnek nagyobb lett a mozgástere, a bér, az infrastruktúra és a fejlődés is dinamikusabbá vált.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!