Megszűnik a Blinkee robogómegosztó szolgáltatása Budapesten

2024. március 2. – 09:35

Másolás

Vágólapra másolva

Megszünteti budapesti robogómegosztó szolgáltatását a Blinkee.city, áll a cég Facebook-oldalán olvasható közleményében. A hat éve indított szolgáltatásban egyszemélyes, a segédmotorkerékpár-kategóriába tartozó villanyrobogókat lehetett bérelni, Budapesten, illetve egy ideig Pécsen.

A robogókat városszerte több helyen is lehetett látni, használatuk az rollerbérlési lehetőségekhez volt hasonló, hiszen ugyanúgy applikáció segítségével lehetett megkezdeni és befejezni a bérlést, a számlázás pedig percalapú volt.

A cég legutóbb tavaly márciusban, a szezon kezdetén változtatott árszabásán, akkor 100, 150, illetve 300 perces díjcsomagokat vezetett be, amelyekben a bérlés perceként 72, 68, illetve 64 forintba került. A közleményben nem részletezik, hogy pontosan mely okok miatt döntöttek a szolgáltatás megszüntetése mellett, de mint írják, egyéni bérlésre továbbra is lesz lehetőség, sőt a robogók egy részét meg is lehet majd vásárolni, bár erről nem hoztak nyilvánossgára további információkat.

Kérdéseinket elküldtük a Blinkee ügyfélszolgálatának, cikkünket a válaszokkal bővítjük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!