„A rendelkezésemre álló információk átadásával folytatjuk” – Magyar Péter együttműködik az Integritás Hatósággal

2024. február 29. – 04:25

Másolás

Vágólapra másolva

„Egyetértettünk abban, hogy a hatóságnak a mostaniaknál erősebb (nyomozati) jogkörökkel kellene rendelkeznie az uniós pénzek felhasználásával kapcsolatos rendszerszintű visszaélések könnyebb felderítése és megakadályozása érdekében. A jövőben az együttműködést konkrét ügyek mentén, a rendelkezésemre álló információk átadásával folytatjuk” – írta ki a Facebookra Magyar Péter, Varga Judit exminiszter exférje szerda este, miután találkozott Bíró Ferenccel, az Integritás Hatóság elnökével. Ezenkívül megköszönte Bírónak a konstruktív egyeztetést.

Magyar a bejegyzésében azt is írta: „Köszönöm továbbá Tényi István volt fideszes politikus feljelentéseit az interjúimban elhangzottakkal kapcsolatban. Ha esetleg van hozzá bátorsága, akkor javaslom, hogy a jövőben ne rám kihegyezve és ne ismeretlen tettes ellen tegyen feljelentéseket, hanem a valódi felelősöket megnevezve, a valódi bűncselekmények miatt. Már persze, ha a jövőbeni bűncselekmények megakadályozása és nem a »problémákat« felvető állampolgárok hatósági vegzálása a célja.”

Magyar Pétert szerdára idézte be az Integritás Hatóság, amiről ő a Facebookon adott hírt. Megkerestük a hatóságot, hogy pontosan milyen ügyben idézték be Magyart, amire azt írták: „Az Integritás Hatóság kockázatelemzési tevékenysége során folyamatosan figyelemmel kíséri a magyar közéletben és sajtóban megjelenő fejleményeket. Ezek kapcsán folytattunk megbeszélést Magyar Péterrel is. A gazdaság megtisztítása és a nemzet felemelkedése közös ügyünk, mindannyiunknak tenni kell érte.”

Magyar Péterrel kedden a Telexen videóinterjú jelent meg, amelyet itt lehet megnézni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!