Eljárást indítottak a Momentum frakcióvezetője ellen, mert tavaly eltemette a közoktatást

2024. február 29. – 15:00

Eljárást indítottak a Momentum frakcióvezetője ellen, mert tavaly eltemette a közoktatást
Bedő Dávid beszédet mond egy 2023. július 14-én tartott megmozduláson, amin a Belügyminisztérium előtt szimbolikusan eltemették a közoktatást – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Közigazgatási járást indítottak Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője ellen – jelentette be a politikus a Facebookon. Az eljárást egy tavalyi megmozdulás miatt kezdeményezték, amint Bedő és társai egy koporsóval jelképesen eltemették a magyar közoktatást.

Bedő szerint a megmozdulás szabályos volt, de „az állampárt, amikor már semmilyen fogást nem talál az ellenfelén, akkor a gyülekezési törvényhez nyúl”. Hozzáteszi, hogy az eset nem egyedi, még két hasonló ügye van,

„de jól emlékezhetünk a balatonalmádi momentumos tagunk esetére is, aki egyedül, egy padon ülve hallgatta hangszórón a Magyar Péter-interjút a Fidesz frakcióülése közben. Rá két busznyi rendőrt küldtek és eljárást indítottak ellene. Ez a hatalom igazi arca”

– írja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!