Csúszik a HÉV felújítása, helyette új villamosok jönnek

2024. február 19. – 09:19

Másolás

Vágólapra másolva

A főváros beleegyezésével hátrébb sorolta Lázár János építési és közlekedési miniszter a HÉV-felújítási projektet, mert az uniós források blokkolása miatt nagyon szűkös, gyakorlatilag lehetetlen a határidő, írja a Népszava. Új HÉV-kocsik helyett új villamosok beszerzése, illetve a villamos- és trolivonal felújítása lesz a prioritás.

A városvezetés hozzájárult, hogy a magyar közlekedési fejlesztésekre biztosított uniós, úgynevezett kohéziós alap projektlistájából néhány fővárosi program átkerüljön a helyreállítási alaphoz. A minisztérium a HÉV-járműcserét mindenképpen uniós forrásokból akarja megvalósítani, eredetileg a helyreállítási alapot (RRF) használták volna erre. Az RRF-ből azonban 2024-ben csak 920 millió eurót kaphat meg Magyarország a jogállamisági eljárás miatt, ráadásul két lépésben.

Csakhogy a jelenlegi szabályok szerint a pénz csak 2026 augusztusáig érhető el, addig a járműcsere reálisan nem valósítható meg: egyelőre a tendert sem írták ki, a speciális vasúti járművek gyártási ideje pedig akár 5-6 év is lehet. Az RRF-be így nem fér bele a HÉV-projekt, a 2027-ben záruló uniós pénzügyi ciklusra azonban még jó lehet.

A HÉV-felújítás tehát a 2027-ig záruló IKOP Plusz alapjának terhére valósulhat meg, a helyreállítási alapból pedig a villamosbeszerzéseket, illetve a villamos- és trolivonal felújítását fizetnék. A Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy 2022 októberében már megrendelt 20 rövid villamos, illetve a most megrendelt további 31 villamos (26 rövid és 5 hosszú jármű) 2024. szeptember végétől áll majd fokozatosan forgalomba, az utolsó villamos átadási határideje 2026. augusztus 31.

Ezeken felül 23 milliárd forintból fejlesztenék a villamos-infrastruktúrát, illetve további 10 milliárdot a most vásárolt új trolibuszok által használt hálózat fejlesztésére költene a főváros. Így az RRF határideje már tartható, és a tervek szerint a HÉV-felújítás is megoldható uniós pénzből.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!