Pottyondy Edina: Arra akarjuk kérni a társadalmat, ne fordítsa el a fejét

2024. február 13. – 18:22

Pottyondy Edina: Arra akarjuk kérni a társadalmat, ne fordítsa el a fejét

Másolás

Vágólapra másolva

„Életemben nem szerveztem még tüntetést, most szembesülök ennek minden nehézségével, felelősségével. Ez most durván berobbant”

mondta a 444-nek Pottyondy Edina, miután pár óra alatt 14 ezren érdeklődtek a kedd reggel meghirdetett pénteki tüntetésre.

A gyermekek védelmét és az ügy politikai szálait Pottyondy szerint nem lehet különválasztani. Olyan érzése van, mintha egy politikai valóságshow tárulna a szemünk elé. „Katalin asszony kiszavazásával, Varga Judit volt férjének, Magyar Péternek a kitárulkozásával, bár nem biztos, hogy ez volt Rogán Antal célja.”

Pottyondy azt is elmondta a lapnak, nem kellett nagyon egymásra találniuk, mert ez egy baráti társaság, ha nem is járnak össze, gyakran beszélgetnek. Volt egyébként, akit megkerestek, de visszalépett.

„Nem politikusok vagyunk, nem akarunk közhatalmat, nem indulunk választáson, nem alapítunk pártot, nem követelünk semmit a kormánytól.

Mi a magyar társadalmat akarjuk arra kérni, hogy ne fordítsa el a fejét, tiltakozzon, tarolja le az internetet, írjon az országgyűlési képviselőjének, viselkedjünk végre polgárként”

– jelentette ki.

Ahogy megírtuk, a Hősök terén pénteken 18 órakor több ismert online tartalomgyártó és közéleti influenszer is ott lesz. A Kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért elnevezésű rendezvényen részt vesz többek között Nagy Ádám (Fókuszcsoport), Osváth Zsolt (Zshowtime), Bányai Judit, Tapasztó Orsi és Fancsikai Eszter (Nemakarokbeleszólni), Pottyondy Edina, Szabó Márton (Jólvanezígy) és Gulyás Márton (Partizán) is, utóbbi műsorvezetőként. Az eseményen bejelentkezik majd a tervek szerint Azahriah is.

Közös közleményükben azt írták: „Nagyon nincs rendben, hogy a magyar közélet uszításból, gyűlöletkeltésből, karaktergyilkosságokból áll. És ha ez nem lenne elég kiábrándító, az is kiderült, hogy a pápalátogatás ürügyén szabadon engedtek egy embert, aki aktív segítője volt egy gyermekbántalmazó erőszaktevőnek. Elnöki kegyelemmel szabadult, erkölcsi bizonyítványt kap, bármikor újra gyerekek közelében dolgozhat.”

A szervezők azt kérték az érdeklődőktől, hogy pártlogók nélkül menjenek az eseményre. Osváth azt emelte ki, hogy a gyerekvédelem legfeljebb kampányfogás, és csak óriásplakátokon valósul meg maximum, a gyerekek pedig ennél többet érdemelnének.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!