Meghalt Belénessy Csaba újságíró, az MTI volt vezérigazgatója

2024. február 11. – 11:39

Másolás

Vágólapra másolva

74 éves korában meghalt Belénessy Csaba újságíró, a Magyar Távirati Iroda egykori vezérigazgatója – írta a Bama.hu.

Belénessy Csaba 1949. november 11-én született Zákányban. A nagykanizsai Winkler Lajos Vegyipari Technikumban érettségizett, majd a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem magyar-népművelés szakán diplomázott 1987-ben.

1968 és 1981 között a Zsolnay Porcelángyár művezetője volt, közben 1972-től a Dunántúli Napló és a Pécsi Rádió külső munkatársa volt. 1982 és 1989 között a Magyar Rádió Ötödik Sebesség című ifjúsági műsorát szerkesztette. Később a Határok nélkül és a Helykereső című műsorokat is szerkesztette, és műsorvezetője volt a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának.

1997 és 2004 között a Magyar Televízió Regionális, Kisebbségi és Határon túli Főszerkesztőségének volt a vezetője, 2000-ben A Hét főszerkesztője, 2000 és 2003 között az MTV Rt. hírigazgató-helyettese volt. 2004 és 2005 között a Duna TV alelnöki székét foglalta el. 2007-ben alapító főszerkesztője volt a Lánchíd Rádiónak.

2008. január 1-jétől az MTI Zrt. stratégiai alelnöke, 2010. november 18-án az MTI vezérigazgatójává választották. 2013-tól a Crossborder Film cégvezetője, 2020-tól a Mediaworks tanácsadója volt.

Számos díjat kapott újságírói és médiaszakemberi teljesítményéért, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést 2021-ben ítélték oda Belénessy Csabának. 1990-ben elnyerte a Telefaktum országos tv-fesztivál fődíját, 1999-ben megkapta Pécs város sajtódíját – írta az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!