Magyarországon a víz negyede csak úgy elfolyik a semmibe a vízhálózatból

2024. február 8. – 09:12

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon az éves hálózati vízveszteség 25 százalékos, ami éves szinten 17 milliárd forintnyi kiesést jelent – írja az Állami Számvevőszék 2017 és 2023 szeptembere közötti időszakról szóló jelentése alapján a Magyar Hang.

A hálózati veszteség, azaz az évente a semmibe elfolyó víz a Balaton medencéjének közel 9 százalékát töltené meg, míg a Velencei-tóét 3,5-szer. A 72 oldalas elemzés a súlyos pazarlás mellett lényegében a szakterületen tapasztalható vezetési-kormányzati fejetlenségről, koordinálatlanságról, valamint súlyos infrastrukturális és anyagi hiányosságokról ír.

Az összefoglaló szerint a hazai ivóvízhálózat teljes hossza közel 95 ezer kilométer, amelyből 70 ezer kilométer a gerinchálózat, 25 ezer kilométer pedig bekötővezeték. A használatban lévő gerincvezetékek mintegy 40 százaléka azbeszt cementből készült, amelyet a 70-es és 80-as években telepítettek, így koruknál fogva is csereérettek.

„A hálózatok leltározásának elmaradása, a víziközmű vagyonelemek egységes értékelésének hiánya nem tette lehetővé a hálózatok állapotának és a közműszolgáltató infrastruktúra korszerűsítéséhez szükséges pénzeszközök pontos felmérését” – állapította meg a számvevőszék, a társaságok 2023–2037 közötti fejlesztési tervei szerint a víziközmű-hálózatok rekonstrukciójának finanszírozása 3775 milliárd forint. A problémák enyhítésére

  • létrejött az ágazatért felelős államtitkárság,
  • 2025-től eltörlik a vízhálózatra kivetett közműadót,
  • ez éves szinten 14 milliárd forintot jelent,
  • 2023-től egységesítették az állam a nem lakossági felhasználók víz- és csatornadíjait.

Ágazati becslések szerint több ezermilliárd forintra lenne szükség az infrastruktúra rendbetételéhez, ráadásul a területen dolgozók bére már 2022-ben 15 százalékkal maradt el a nemzetgazdasági átlagtól, a dolgozók átlagéletkora magas, 50 év körüli, utánpótlás pedig szinte nincs.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!