Reagált a PDSZ Gulyás Gergelyre, aki szerint semmiképpen nem szabad hinni a szakszervezetnek

2024. február 1. – 16:59

Másolás

Vágólapra másolva

A PDSZ „határozottan tiltakozik” Gulyás Gergely a legutóbbi Kormányinfón elhangzott kijelentései miatt – áll a szakszervezet friss közleményében. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis csütörtökön azt mondta, a PDSZ-t nem tartja hiteles, valid érdekképviseleti szervnek, szerinte sokszor kifejezetten ártalmas, amit csinálnak. „Semmiképpen ne higgyenek a PDSZ-nek, nem mondanak igazat” – tette még hozzá.

Gulyás ezt arra az újságírói felvetésre reagálta, hogy a szakszervezet felmérése szerint nem feltétlen igaz az az állítás, miszerint a pedagógusok többsége elégedett a most megvalósuló béremeléssel. A PDSZ válaszában arról írt, „a pedagógusok többsége nyilvánvalóan nem elégedett a bérkorrekcióval, hiszen az jelenleg
csak a hihetetlenül magas infláció lekövetésére elegendő, sok esetben pedig meg sem kapták azt a mértékű emelést, amit ígértek nekik, s a fokozatukhoz tartozó minimumot biztosították csak”.

A felmérés szerint – amelyet a hét közepéig 1200-nál többen töltöttek ki – a válaszadók 62,9 százaléka nem kapott magasabb fizetést, mint a fizetési kategóriájához tartozó minimum. 14,1 százalék többet kapott, de nem annyit, mint amennyire számított. 23 százalék annyit kapott, amennyire számított. A kérdőívet kitöltők bruttó bére átlagosan 564 189 forintra nőtt, ami körülbelül nettó 367 ezer forintos fizetést jelent.

Az első alkalommal februárban érkező, emelt bérek átlagosan 32,2 százalékkal magasabbak a korábbiaknál, de ez a szám azért lehet megtévesztő, mert nem az egyénekre, hanem az elosztható bértömegre vonatkozik. Vagyis arról van szó, hogy az idei béremelésre a kormány létrehozott egy alapot, ebben 340 milliárd forintot különítettek el a pedagógusbérekre.

Az egyes kategóriákra egyesével meghatározták, minimum mennyire nő a bruttó bér, az érintetteknek január 30-ig kellett értesítést kapniuk az új fizetésükről. A PDSZ felmérése alapján bérfeszültség keletkezett a rendszerben, mert a kezdők kapták a legnagyobb emelést, és sokan nem értik pontosan, mi alapján kap valaki kevesebbet, valaki többet. Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, a hiánytárgyak oktatói 4 százalékkal többet kapnak.

A PDSZ közleménye szerint „Gulyás Gergely a szakszervezeteknek rója fel azt a hebehurgya jogalkotási folyamatot, amelynek eredményeképpen a felmentési idejüket töltő pedagógusok kimaradtak a béremelésből”. Mint írják, a státusztörvény beterjesztett változatát a szakszervezetekkel nem egyeztették, ahogy nem történt
előzetes egyeztetés a státusztörvény elfogadásakor még egyáltalán nem ismert béremelés részletszabályairól sem.

A szakszervezet azzal zárja közleményét, hogy őket „nem lehet megfélemlíteni”. „Az ilyen kijelentésekkel inkább csak megerősítenek bennünket abban, hogy mindent elkövessünk, hogy Európához méltó valódi jogállamban élhessünk, ahol a szakszervezeteknek fontos szerepe van a fékek és ellensúlyok rendszerében” – írták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!