Gulyás a Telexnek: Én természetesen megszavaznám a svéd NATO-csatlakozást

2024. február 1. – 12:28

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó azt mondta, nem mi leszünk az utolsók a svéd NATO-csatlakozásában, miért alakult ez így mégis? – kérdezte a Telex Gulyás Gergely, aki azt mondta, ha követtek el hibát ebben az ügyben, az az, hogy olyat ígértek, amit nem tudnak teljesíteni.

Magyarországnak érdeke egyébként, hogy Svédország csatlakozzon, mert mindig érdeke, hogy bővüljön a NATO katonai ereje. „Nem vitás, ha egy országgal több NATO-tag van, akkor ezzel erősödik a NATO ereje”, mondta, de nem Svédország csatlakozása fogja megsokszorozni a NATO erejét.

A Telex azt is kérdezte tőle, szerinte nem túlzás azt várni, hogy a svédek tisztelettel forduljanak Magyarország felé, cserébe a svéd NATO-csatlakozásért? Nem aránytalan ez az elvárás? Azt mondta erre, hogy szerinte nem, a kormány pedig előterjesztette ezt a kezdeményezést. Arra, hogy ő miként szavazna, azt mondta, hogy ő a kormány tagja, „én természetesen megszavaznám.”

Fotó: Kovács Tamás / MTI
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Arra, hogy szavaztak-e a frakcióban a svédekkel szembeni bizalmatlanságról, azt mondta, nem szavaztak, volt egy vita a frakcióban. Persze, lehet, hogy az ellenzékkel együtt meglenne a szükséges többség, de szerint nem érdemes kockáztatni.

Volt olyan az elmúlt 13 évben, amikor a kormány nem tudta átvinni a Fidesz frakción az akaratát? – kérdezte a Telex riportere Gulyást. Olyanra emlékszik, mondta Gulyás, ahol figyelembe vették a frakció véleményét, és olyanra is, ahol a kormány fenntartotta az eredeti véleményt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!