Nyomkövetővel küldte vissza a Kutyapárt a konzultációs ívet, nem maradt el a meglepetés

2024. január 31. – 18:42

Másolás

Vágólapra másolva

Rendhagyó kísérletbe fogott január 17-én az aktuális, „szuverenitásvédelmi” nemzeti konzultáció ügyében a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egyik aktivistája. Egy Apple AirTaget helyezett a válaszborítékjába, hogy nyomon követhesse annak útját. Ez egy mindennapi használatban lévő eszköz, ami bárkinek elérhető, nem titkosszolgálati termék. A borítékot Alsóörsön adták fel, a meghosszabbított konzultáció utolsó napján.

A nyomkövető alapján dokumentálni lehetett, merre jár a küldemény. Január 26-án reggel 8:30-ra ért el a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Csata utcai telephelyére, ahol a kiértékelés zajlott.

Apró szépséghiba, már egy nappal korábban közzétették a konzultáció eredményeit.

A párt felteszi a kérdést, hogy a konzultáció kiértékelésének folyamata mennyire volt teljes körű, hiszen legalább egy olyan válasz létezett, ami biztosan nem számított bele az összeredménybe, mert még a postai rendszerben volt. Azt is felvetik, mi van, ha más borítékok is hasonló sorsra jutottak.

Kérdéseket küldtünk a Miniszterelnöki Kabinetirodának, mit gondolnak az esetről; ha válaszolnak, frissítjük a cikkünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!