Pillangó utcai metróbaleset: felmentették a metróvezetőt és a forgalomirányítót
2024. január 30. – 14:34
Hét évvel azután, hogy a budapesti 2-es metróvonalon a Pillangó utcai állomáson beleütközött egy ott várakozó szerelvénybe egy másik, megszületett az elsőfokú ítélet az ügyben. A Fővárosi Törvényszék sajtóközleménye szerint az ügyben kedden hozott felmentő ítéletet a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
Az I. és II. rendű vádlottat (a metróvezetőt és a baleset előtti éjszaka szolgálatot teljesítő forgalomirányítót) felmentették, őket vasúti közlekedés tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésével, valamint különösen nagy kárt okozva elkövetett közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarása vétségével vádolta az ügyészség.
A 2016. december 5-i Pillangó utcai metróbalesetben 21-en sérültek meg. A sérültek
közül öten súlyosan, a többiek pedig 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedtek el. A baleset után a metróközlekedésben is jelentős mértékű zavar keletkezett, az M2-es metróvonal forgalma hosszabb ideig szünetelt. A baleset miatt 164 menet kimaradt, ezek pótlására 45 darab pótlóbuszt kellett beállítani, a forgalom szünetelése kb. 94 ezer utast érintett. Az eseménysor egyben különösen nagy mértékű, összesen 158 millió forintot meghaladó kárt is eredményezett. A kicsúszásos baleset miatt sokáig lépésben járt a metró.
A bizonyítási eljárás során a vádlottak tagadták a terhükre rótt cselekmények elkövetését, érdemi védekezést terjesztettek elő, amelyben részletesen számot adtak a történésekről, előzményekről és az egész rendszer műszaki működéséről. A bíróság az eljárása során rajtuk kívül szakértőket és tanúkat is meghallgatott. A szakértők konzekvensen azt állították, hogy a baleset egy műszaki hiányosság
miatt történt.
A teljes körű és igen részletes bizonyítási eljárás eredményeképpen az elsőfokú bíróság a vádlottakat bűncselekmény elkövetésének hiányában felmentette az ellenük emelt vád alól. A felmentő ítélet ellen az ügyész fellebbezést jelentett be, így az eljárás másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.