Botka: Ingyenes lesz a 14 év alattiaknak a szegedi közlekedés, legkésőbb nyár elején elindul a BYD-gyár építése

2024. január 24. – 19:34

Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

A szegedi szociális támogatások nagyarányú emelését jelentette be Botka László. A város polgármestere a Közéleti Kávéház nevű kulturális programsorozatban a már 22 éve szokásos, év eleji városvezetői beszélgetésén az EU-támogatással tervezett fejlesztések előkészítéséről is beszélt. A BYD kínai elektromosautó-gyár beruházásáról elmondta, hogy a tavasszal vagy a nyár elején már kezdhetik az építkezést.

Botka László elmondta, hogy város teljes költségvetési kiadása 90 milliárd forint körül lesz, ennek a kétharmadát működésre, az egyharmadát fejlesztésekre költik. A mélyülő megélhetési válság miatt a szociális támogatások keretét 1,5 milliárdról 2 milliárdos keretösszegre növelik. Ebből fedezik például a legtöbbek által igényelt rezsi-, lakbér-, és gyógyszertámogatásokat is.

A tavalyi 25 ezer forint helyett márciustól 50 ezer forintos támogatást kap minden szegedi nő, akinek gyermeke születik. A szegedi általános célú szociális juttatásokat felemelik. A nyugdíjasok és a megváltozott munkaképességük miatt nyugdíjazottak évi egyszeri, eddig 15 ezer forintos támogatását 20 ezerre emelik, és az őszi beiskolázási támogatást is ilyen arányban növelik az általános iskolásoknak. Ezeket a juttatásokat a tervek szerint a városban 30 ezer nyugdíjas, 4 ezer megváltozott munkaképességű nyugdíjas és 10 ezer általános iskolás kapja az idén. Ehhez a kormány, mint korábban sem, az idén sem ad semmiféle állami támogatást, a város saját bevételeinek növekedése teszi lehetővé – jelentette ki Botka.

Emellett a 14 év alatti iskolások április 1-től ingyen utazhatnak a városi közösségi közlekedésben, ami azt jelenti, hogy a szülőknek nem kell megvenni a havi 5800 Ft-os bérletet, ez az önkormányzatnak idén 220 millió forintjába kerül.

Lesz munkaerő a BYD-nek

Botka azt is elmondta, hogy Szeged önkormányzata a saját költségvetéséből megkezdi az Európai Unió támogatására esélyes, újabb városi beruházások előkészítését. Arra számítanak, hogy a költségek megtérülnek és a beruházások valóban kapnak majd uniós támogatást, mert remélik, hogy az Orbán-kormány végre megegyezik az EU-val a hazánknak járó pénzek kifizetése feltételeinek kormányzati teljesítésében.

A kínai BYD autógyárról is beszélt a polgármester, elmondta, hogy több ország és öt hazai város versenyzett a beruházásért. A részleteket a szegedi önkormányzat nem hozhatta nyilvánosságra, és ezután is csak a befektető közölheti a beruházás pontos ismertetését. Botka megerősítette, hogy akkumulátorokat nem gyártanak, és vegyipari tevékenységet sem kezdenek Szegeden. Elmondta, hogy a 300 hektáros területet három részben adják át a befektetőnek, az elsőt már tavasszal vagy nyár elején, és a munkálatok azonnal megkezdődnek. Az önkormányzat végezteti el a terület lőszer- és hadianyag-maradványoktól való mentesítését, amit az egykori orosz laktanya közelsége is indokol, valamint a régészeti feltárást.

Botka elismerte, hogy Szegeden 2 százalékosnál is kisebb a munkanélküliek aránya, és a környékén se sokkal nagyobb. Szerinte a BYD számára vonzó munkaerőt azok a fiatalok adhatják majd, akik itt tanulnak, de nem szegediek, viszont szívesen maradnának, ha álláshoz jutnak. A szakképzésben a diákok fele, az egyetemen még nagyobb része ilyen máshonnan érkezett fiatal. A gyár igénye szerinti képzéseket hamarosan megkezdhetik a város oktatási intézményeiben.

Botka szerint a bérek azért lesznek magasak az autógyárban, mert az nem összeszerelő üzem lesz, hanem a járművek teljes előállítását végzi, így mérnökökre és technikusokra is szükség lesz. A polgármester értesülései szerint a BYD-beruházás hírére máris megugrott a kereslet a szegedi ingatlanok iránt, több mint 60 százalékkal.

A város idei költségvetését először február 7-én mutatja be a polgármester Szeged legnagyobb adófizető cégeinek vezetői előtt, ez már régi hagyomány. A képviselők pedig a február 16-i közgyűlésen szavazhatnak majd Szeged idei költségvetéséről. Mivel Botka László mögött áll a többség az önkormányzatban, valószínű, hogy támogatni fogják, így az ismertetett intézkedések életbe lépnek majd.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!