Elromlott kazán miatt fagyoskodnak egy tatai szakképző iskola diákjai

2024. január 23. – 20:56

Másolás

Vágólapra másolva

Annyira hideg van néhány teremben, hogy olykor kabátban üldögélnek a diákok a tatai Jávorka Sándor szakképző iskolában. Az RTL Híradó riportja szerint az egyik szülő kereste fel őket azzal, hogy a diákok és a tanárok között is sokan náthásak a hideg termek miatt.

Az RTL-nek megszólaló egyik diák szerint az iskola épületének bizonyos részein van nagyon hideg, ha elromlik a kazán. Ilyen eset szerinte akár havonta háromszor, négyszer is előfordul ezekben a tantermekben, ilyenkor a diákok kabátban ülnek vagy takarót raknak maguk alá.

A megkérdezett diákok között volt olyan, aki azt állította a híradó stábjának, hogy 12 fokot is mértek már az iskolában. Bevetettek már hősugárzókat is, de az sem sokat használt.

Az iskola fenntartója, az Agrárminisztérium az RTL-nek azt válaszolta, a kazán meghibásodása okozza a hideget bizonyos tantermekben, ilyen esetekben a még meleg helyiségekbe terelik át a diákokat. A minisztérium szerint tudnak a hibáról, de a megfelelő alkatrészek megérkezése után tudják csak teljesen megjavítani a kazánt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!