Kinyílott a kormányzati pénzcsap: Németh Szilárd az egyik legsikeresebb magyar civil

2024. január 22. – 10:13

Másolás

Vágólapra másolva

Választási év van, június 9-én önkormányzati és európai parlamenti választást is tartanak Magyarországon, ennek megfelelően a kormányzat ismét kinyitotta a Városi Civil Alap (VCA) nevű pénzcsapot. A legnagyobb támogatáshoz jutó egyesületek és alapítványok 87 százaléka a Fidesz „leányvállalata” vagy szövetségese – derült ki a Válasz Online gyűjtéséből.

Amikor három évvel ezelőtt az Orbán-kormány nyilvánvalóvá tette, hogy nem tart igényt a Norvég Alapból Magyarországnak járó 77 milliárd forintos támogatásra, mert abból 4 milliárd forint szétosztásába a kormánytól független civil szerveztek is beleszólhatnának, akkor a Miniszterelnökség által biztosított forrásból létrehozták az ezt „helyettesítő” Városi Civil Alapot.

2021-ben 4,4 milliárdos kerettel, a 2022-es választási évben pedig már 4,8 milliárddal hirdették meg a VCA-t. A 2024-re vonatkozó, szintén 4,8 milliárdos eredménylista már decemberben publikussá vált. A 2021-es, 2022-es és 2024-es adatok vizsgálata alapján a Válasz Online arra a következtetésre jutott, hogy:

„A Fidesz gigantikus, választásokon is bevethető álcivil hálózatot épített három év alatt – rengeteg állami forrás felhasználásával.”

A kutatás során 251 olyan alapítványt, egyesületet találtak, amelyek összesen legalább 15 millió, legfeljebb pedig 37 millió forintot nyertek el az eddigi három körben. A 251 szervezet közül 219-nél találtak erős kötődést a hatalomhoz, ami 87 százalékos arányt jelent. Néhány extrém eset:

  • A legsikeresebb „civil” például Németh Szilárd rezsibiztos, a kormánypárt alelnöke, aki a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvánnyal 37 milliót, a Csepel Sport Club Alapítvánnyal pedig 36 milliót gyűjtött a VCA-ból. A szintén hozzá köthető Csepel Torna Clubnak is „intéződött” további 11 millió forint.
  • 37 milliót kapott a Jász Nemzet Egyesület, amit Mészárosné Vas Márta, Pócs János bizalmasa képvisel. Mészárosné két éve a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje volt Jánoshidán.
  • Szintén 37 milliót kapott a Putnok Városért Egyesület. A szervezet elnöke Jeddi József, aki fideszes önkormányzati képviselő Putnokon.
  • A XI. kerületi Fidesz-iroda épületébe bejegyzett Újbudai Polgárok Egyesülete is 37 milliót kapott három körben. Ők adják ki a Simicskó István KDNP-s frakcióvezetőt támogató lapot.
  • 35 millió kapott a Polgári Salgótarjánért Alapítvány, a salgótarjáni Fidesz állandó partnerszervezete, amit Becsó Zsolt parlamenti képviselő alapított.
  • A debreceni „Adjátok vissza a hegyeimet!” Alapítvány 32 milliót kapott a VCA-pénzekből. A szervezet elnöke Becsky Tibor, aki korábban fideszes önkormányzati képviselő volt Debrecenben.
  • 31 milliót kapott a Della Lavanda Kreatív Fiatalokért Alapítvány, ami a Tállai András pénzügyminiszter-helyettes holdudvarába tartozó Bihall család befolyása alatt állt.
  • 26 milliót kapott az Alapítvány a Polgári Ferencvárosért, ahol kurátor volt a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő helyettes államtitkár, Farkas Örs.
  • 17,5 milliót kapott a Magyarországi Zsidó Közösségi Médiáért Alapítvány. A szervezet képviselője Breuer Péter, Heti TV műsorvezetője, a kormányinfók egyik törzskérdezője.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!