Geréb Ágnes egy hajléktalanszálló nőgyógyászaként dolgozik majd önkéntesként

2024. január 16. – 21:11

Másolás

Vágólapra másolva

Geréb Ágnest 2018-ban két év letöltendő fogházbüntetésre és tíz év foglalkozástól eltiltásra ítélték két tragikus kimenetelű otthon szülés miatt: 2003-ban egy ikerszülésben az egyik baba holtan jött a világra, egy 2007-ben történt esetben pedig a csecsemő maradandó egészségkárosodást szenvedett, és fél évvel később meghalt. Nem sokkal ezután Áder János akkori államfő kegyelmet adott a szülész-nőgyógyásznak, így nem kellett börtönbe vonulnia.

A foglalkozástól való eltiltása 2021-ben járt le, az engedélyét azonban Geréb nem kapta vissza, csak 2023. december 20-án, amikor újra nyilvántartásba vették független bábaként. Geréb Ágnes az RTL Híradónak most azt mondta, két éve várta, hogy megadják az engedélyét, de azt „ilyen-olyan-amolyan” okokból nem kapta meg. December óta viszont már több kismama is megkereste azzal, hogy az otthonszülésnél legyen a bábája, de ez még nem történt meg.

Geréb azt is hozzátette, hogy aktív korában Magyarországon az intézeten kívüli szülésnek nem volt legális kerete, azóta viszont van, ez neki is újdonság lesz.

A független bábaság mellett Geréb Ágnes a Budapesti Módszertani Szociális Központ intézményeiben, így a Dózsa György úti hajléktalanszálló nőgyógyászati rendelőjében fog önkéntes nőgyógyászként dolgozni. Geréb, aki több mint 15 évig nem gyakorolhatta a hivatását, első rendelési napja január 31-én lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!