Válaszolt Gáspár Győző Dúró Dórának, aki szerint nem lehet értelmesen meghatározni, hogy Győzike micsoda

2024. január 15. – 10:11

Másolás

Vágólapra másolva

Nem hagyta szó nélkül Gáspár Győző Romantic-frontember, Fidesz-párttag, politikai celeb, hogy Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese a Facebookon fogalmazott meg kritikát vele, pontosabban azzal a levéllel kapcsolatban, amit Novák Katalin köztársasági elnöktől kapott, és amelyben Novák felköszöntötte 50. születésnapja alkalmából. Gáspár a levelekkel a TV2-ben büszkélkedett el, de az már akkor kitűnt a szövegből, hogy azok reakcióként érkeztek egy meghívásra.

Mindenesetre Dúró Dóra Kossuth-díjat is kap Győzike? c. írásában kritikus gondolatokat fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy Novák Katalin felköszöntötte Gáspárt, akiről meg azt írta, hogy „akivel kapcsolatban nem igazán lehet értelmesen meghatározni, hogy micsoda”.

„A politikában minden cselekedetnek oka és szimbolikus üzenete van. Mi az oka annak, hogy Novák Katalin felköszöntötte Győzikét? A Fidesz, szavazótáborának összetételét tudomásul véve, stratégiát váltott. Az értelmiség ebben a társadalmi környezetben nem képes annyi szavazatot hozni a Fidesznek, amennyivel nyerni lehet. A celebek azokat a tömegeket szólítják meg, akiket az értelmiség nem tud, akikhez az értelmiség nem jut el – ezért önt el mindent a Fidesz mellett nyilatkozó celebek hada. Hogy ennek milyen társadalmi-morális következményei vannak fiataljainkra nézve, az cseppet sem érdekli a hatalomtechnikusokat” – fogalmazott Dúró.

Erre reagált most a Mandinerben Gáspár Győző, aki szerint a Mi Hazánk elnökhelyettese nekirohant Novák Katalinnak, meg a falnak is. „Novák Katalin köztársasági elnök asszony és Szijjártó Péter külügyminiszter úr levelének volt előzménye. Én nagyra becsülöm őket, s ennek reményében – bár tudtam, kevés az esély rá, hogy eljöjjenek – meghívtam őket a születésnapomra, ahol csaknem kétszázan voltunk. A meghívókat elküldtem, és erre jött tőlük egy-egy hallatlanul udvarias levél, amelyben jelezték, nem tudnak részt venni az eseményen, majd mindketten boldog születésnapot kívántak. Emberi gesztust gyakoroltak” – indokolta meg a leveleket Gáspár, aki arra is reagált, hogy ő micsoda.

„Kedves Dóra! Egy ember vagyok, akinek születésnapja volt. Egy ember, aki meghívott két, általa nagyra becsült közjogi méltóságot, akik udvariasan megírták, nem tudnak eljönni. Ön szerint válaszra sem kellett volna méltatniuk?” – idézte a Mandiner Győzikét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!