Egy kultúrházban tartotta Szijjártó az új Ipoly-híd projektzáróját, mert elöntötte a víz a rá vezető utat

2024. január 12. – 14:27

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország a jövőben is elkötelezett amellett, hogy minél több határátkelési pontot létesítsen Szlovákiával – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter a magyarországi Drégelypalánk és a szlovákiai Ipolyhídvég között épült új Ipoly-híd projektzáró eseményén, amit nem a hídnál tartottak.

Csütörtökön két frissen átadott hidat is lezártak az Ipoly folyón Magyarország és Szlovákia között, mert a rájuk vezető utakat elöntötte az árvíz. Ezek között van a Szent Borbála híd is, aminek így Drégelypalánkon tartották meg a projektzáróját. December elején adta át Szijjártó Péter magyar külügyminiszter és egy szlovák kollégája az Ipolyvarbó és Őrhalom közötti Szent-Iványi hidat. Múlt héten aztán átadták Drégelypalánk és Ipolyhídvég közötti Szent Borbála hidat is.

Az MTI beszámolója szerint a külügyminiszter a híd építésének befejezését a nemzetstratégiai program végrehajtásának nevezte. Szerinte a 2010 utáni, nemzeti érdekeket szem előtt tartó kormányzás fontos célkitűzése volt a más nemzetekkel – különösképpen a szomszédos országokkal – való együttműködés erősítése. A 2,9 milliárd forintból megépült, 48,5 méteres szabadnyílású Szent Borbála hídhoz Magyarországon egy kilométer, Szlovákiában 400 méter utat kellett építeni.

Maga Szijjártó Péter is kitért arra, hogy jelenleg az Ipoly áradása nem teszi lehetővé a híd megközelítését közúton – hasonlóan ahhoz a helyzethez, mint amikor a Duna áradása miatt a fővárosi alsó rakpartokat le kellett zárni –, de azt kívánta, hogy az árhullám levonulása után minél többen használják az új Ipoly-hidat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!