Átadtak két hidat Magyarország és Szlovákia között, aztán lezárták őket, mert elöntötte a víz a rájuk vezető utat

2024. január 11. – 16:34

Másolás

Vágólapra másolva

Két frissen átadott hidat is lezártak az Ipoly folyón Magyarország és Szlovákia között, mert a rájuk vezető utakat elöntötte az árvíz – írja a Napunk. A hidakat uniós pénzből építették meg, a hozzájuk vezető út megmagasítása nem fért bele a költségvetésbe.

December elején adta át Szijjártó Péter magyar külügyminiszter és egy szlovák kollégája az Ipolyvarbó és Őrhalom közötti Szent-Iványi hidat. Múlt héten aztán átadtak Drégelypalánk és Ipolyhídvég között is egy hidat, mindkettő az Ipoly folyót szeli át, és a két országot köti össze ezzel.

Most azonban mindkét híd járhatatlan, mert a rájuk vezető utat elöntötte az Ipoly. Az Ipolyvarbói híd ráadásul már több mint egy hónapja van lezárva, a víz akkor elárasztotta, és azóta sem vonult le. Az átadáson egyébként Szijjártó is arról beszélt, hogy a hidat csak az év egy részében lehet majd használni. Ez a híd körülbelül 2,5 milliárd forintba került, amiből kétmilliárd forintnak megfelelő összeget az EU fizetett.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!