Jövő csütörtökig lehet kérni, hogy még egy évet maradhasson óvodában a gyerek
2024. január 10. – 11:13
Január 18-ig lehet kérni a tankötelezettség halasztását, vagyis az óvodában maradást az Oktatási Hivatalnál (OH), a kérelmet a szülők ügyfélkapun vagy kinyomtatva, postán is eljuttathatják a hivatalnak. Az OH honlapján elérhető online űrlap használata nem kötelező, de megkönnyíti a kérelmek benyújtását, és bármilyen lényegesnek tartott dokumentumot lehet csatolni hozzá.
Kerestük az Oktatási Hivatalt, hogy megtudjuk, eddig hányan kérték, hogy iskolakezdés előtt a 6. évet betöltött gyerekük még egy évet maradhasson az óvodában, azt a választ kaptuk, hogy összesített adatok csak februárban lesznek erről.
A 2019-es köznevelési törvény részeként fogadta el az Országgyűlés, hogy a tankötelezettség korhatárát lejjebb viszik, tehát azoknak a gyerekeknek, akik augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket, alapesetben el kell kezdeniük az iskolát. A módosítás sok vitát váltott ki, tavaly a Szülői Hang és több szülő is azt mondta, az elbírálás kiszámíthatatlan, mert nem lehet pontosan tudni, milyen szempontok alapján dönt a hivatal. Az Oktatási Hivatal szerint ők minden esetet egyedileg bírálnak el, nincsenek területi egyenlőtlenségek, korábbi cikkünk az iskolaérettségről itt olvasható.