Még egy nagyon csípős hajnal vár ránk
2024. január 10. – 20:41
Napok óta csípős hideg van, szerda hajnalban mínusz 23 fokot mértek a Bükk-fennsíkon. Az Időkép cikke szerint elkezdett befagyni a Balaton is, főként az északi parton, ám a vízügy figyelmeztetése szerint ez még csak vékony jég, ezért tilos rámenni. Még pár nap hideg idő és legalább 8-10 centis jégréteg kell ahhoz, hogy korcsolyázni lehessen a tó jegén.
Ugyanakkor már látszik az enyhülés: csütörtök hajnalban még -15 és -7 fok között lesz a hőmérséklet, aztán pár napig már csak mínusz 10 fok lesz a leghidegebb órákban, majd a mostani előrejelzések szerint jövő hét elején legfeljebb mínusz 6 fokra ébredhetünk – derül ki a HungaroMet (korábbi nevén Országos Meteorológiai Szolgálat) előrejelzéséből.
Csütörtökön napközben a köd feloszlása után a zavartanul napos időt követően délután észak felől felhők érkeznek fölénk. Késő este az északkeleti határnál esetleg hószállingózás is előfordulhat. Az általában nyugati, északnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1–6 fok között alakul.
Pénteken változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható, számottevő csapadék nem lesz. Az északi szél megélénkül, a Dunántúl északi felén meg is erősödik. A maximum hőmérséklet 0–4 fok között alakul. Hétvégén felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, csapadék nem várható, napközben 1–7 fokot mérhetünk.