Hadházy: Kövér önkényesen úgy döntött, hogy megbüntet 650 ezer forintra

2024. január 3. – 11:24

Másolás

Vágólapra másolva

„Most éppen 650 ezer forintra büntetett a »parlament« beteg lelkű, fura ura” – indul Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerdai posztja. – Valami perverz vágytól vezérelve Kövér László nagyon látni akar engem az ócska színházának gombnyomogatós előadásain, és személyesen dönt arról, hogy kegyeskedik-e elfogadni az indoklásomat, amikor kénytelen lemondani a társaságomról."

Mint írja, a mostani „bűne” az volt, hogy az egyik novemberi gombnyomogatás helyett egy különösen fontos, pécsi bírósági tárgyaláson vett részt. Az ügy tárgyalásait azért követte országgyűlési képviselőként személyesen is figyelemmel, mert szerinte az egy rendszerszintű visszaélésről szólt.

„Számos megkeresést kaptam ugyanis az elmúlt években arról, hogy a hatalom egyik fő támaszát adó falusi polgármesterek visszaélnek a közmunkával, így tartják sakkban a legelesettebb embereket. Nem egyediek az olyan kirívó esetek sem, amikor a közmunkások az amúgy is megalázóan alacsony bérüknek csak egy részét kapják meg, a másik részét a polgármester egyszerűen elteszi”

– írja Hadházy.

Szerinte az ilyen eseteket bizonyítani legtöbbször lehetetlen, aminek az az oka, hogy a legkiszolgáltatottabb közmunkások a legritkább esetben mernek kiállni a jogaikért.

„A baranyai Kárászon viszont tisztességes képviselő-testületi tagok feljelentést tettek és most decemberben el is ítélték az aljas polgármestert – igaz, az ügyész az utolsó pillanatban elengedte az egyetlen, valóban fájó büntetési tételt, a polgármesterségtől eltiltást”

– írja.

Hadházy személyes jelenlétével – mint írja – erre a tömegesen elkövetett visszaélési formára szerette volna felhívni a figyelmet, „az más kérdés, hogy eddig nem nagyon sikerült, nem keltett különösebb visszhangot az ügy” – folytatódik a poszt, mint írja, az Átlátszó számolt be az esetről.

Hadházy ugyanakkor abban bízik, „hátha majd Kövér Úr hisztije segít kicsit felhívni a figyelmet az egyik kiskirály polgármester lebukására. A házmester ugyanis

először igazolást kért a pécsi bíróságtól, hogy tényleg részt vettem-e a kérdéses időpontban a tárgyaláson, majd miután a bíró ezt visszaigazolta, Kövér önkényesen úgy döntött, hogy mégis megbüntet 650 ezer forintra.”

Hadházy azt írja, ezt a büntetést nem tudja ledolgozni, mert jelen esetben nem pénzt kell befizetnie, Kövér ugyanis már le is vonta a fizetéséből. „Bár a családom költségvetése természetesen megérzi és bosszant, hogy Kövérnek perverz kéjt okoz a büntetés, az összeg szerencsére nem tesz tönkre anyagilag. Ezért csak azokat kérem, akiknek ez tényleg nem okoz gondot, hogy segítsenek lehetőségeikhez mérten a házmester örömét elrontani ennek a beteg idegzetű embernek fityiszt mutatni.”

Majd a poszt vége felé közzéteszi számlaszámát.

A Kövér László döntési jogkörére vonatkozó szabályok egyébként itt olvashatók részletesen, ezek alapján bárki eldöntheti, hogy a szabályok szerint elfogadható-e Hadházy hiányzása vagy sem. A leglényegesebb pont, hogy „ha a képviselőcsoporthoz tartozó képviselő az Országgyűlés adott hónapban tartott ülésének vagy – több ülés esetén – üléseinek napirendi javaslatban feltüntetett, szavazatszámláló gép alkalmazásával megtartott szavazásainak több mint egynegyedén nem vett részt, a képviselőcsoport vezetője dönt a távolmaradás igazolásáról, és döntéséről tájékoztatja a házelnököt.”

Továbbá: „A független képviselő – ha a szavazásokon az (1) bekezdésben meghatározott mértékben nem vett részt – távolmaradása igazolása érdekében közvetlenül a házelnököt tájékoztatja a távolmaradás okáról.” Azt is rögzítették egyebek mellett, hogy „igazolatlannak minősül az a távolmaradás, amelyet – képviselőcsoporthoz tartozó képviselő esetén – a képviselőcsoport vezetője nem igazolt, vagy amelynek az igazolását a házelnök nem fogadta el."

További részletek itt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!