Fémcsavarokat lőtt ki a sín melletti házakra a Nagymarosnál kisiklott vonat

2023. december 31. – 21:43

Fémcsavarokat lőtt ki a sín melletti házakra a Nagymarosnál kisiklott vonat
Fotó: MÁV / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Fémcsavarokat lőtt ki a sín melletti házakra az a tehervonat, aminek kilenc kocsija kisiklott Nagymarosnál, írta olvasónk. A nagymarosi Facebook-csoportokban található képekről azt írta:

„A szerelvény valószínűleg már jóval a tényleges kisiklás előtt egy tengellyel elhagyta a vasúti pályát, és elkezdte az ágyazatot (talpfa, stb.) feldarálni, így több síncsavart és saját magát is elkezdte megbontani. A környék kertjeibe, házaiba ezek a fém alkatrészek berepültek, néhol ablakokat törtek be.”

Megkérdeztük a MÁV-ot, akik azt írták, elképzelhető az eset. Arra a kérdésünkre, hogy valóban kiszakított-e a sínekből csavarokat az elszáguldó vonat, azt válaszolták:

„Siklás következtében a betonalj és a sín kapcsolószerein haladó siklott kerék és a vasúti pálya közötti kölcsönhatás eredményeként

a csavarrögzítések eltörhetnek, így a csavarok, rugós alátétetek elrepülhetnek.

A nagymarosi siklás helyszínén a vasúti töltés magasabban helyezkedik a környező utcáknál, kerteknél,

ezért ezek a kisebb alkatrészek be tudtak repülni oda,

továbbá több helyen a házak utcafronton vannak, nem állta útjukat egybefüggő kerítés vagy bokor.”

A kárfelméréssel kapcsolatban azt válaszolták, hogy a lakossági károkat lehetőség szerint felmérték, a már bejelentett vagy később beérkező kárigényeket a biztosítótársaságok útján rendezik.

A MÁV korábbi közleménye szerint a baleset miatt jelentősen rongálódott a vasúti pálya, a jelzőberendezések, váltók is. Várhatóan csak a kocsik visszaemelése, elszállítása után állapítható meg az okozott kár mértéke és a helyreállítás ideje, a műszaki mentés és a helyreállítás több napig tarthat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!