20 milliárdnál is többet költhetett idén a kormány a nemzeti konzultációs kampányra

2023. december 27. – 10:28

Másolás

Vágólapra másolva

Az RTL összesítése szerint 20 milliárd forintnál is több mehet el idén kormányzati kommunikációra, a megbízásokat pedig többségében a Fidesszel szimpatizáló Balásy Gyula cégei, a Lounge Design Kft. és a New Land Media Kft. nyerték el. A 39 szerződésben benne van a júliusi, „plakátkampányos” megbízás is, ami a legutóbbi nemzeti konzultációhoz kapcsolódó plakátokat foglalja magában. Ezeken Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Alex Soros szerepel, de megjelenésük után nem sokkal a plakátokat kellett egyébként átragasztani a megjelenésük után, hogy eltüntessék róluk Alex Soros fenyegetően mutogató jobb kezét.

Az rtl.hu összesítése szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda

  • március 23-án nettó 7 milliárd 874 millió forintos,
  • május 25-én nettó 3 milliárd 149 millió 606 ezer forintos,
  • júliusban nettó 7 milliárd 840 millió forintos,
  • a jelenlegi megbízásban pedig nettó nettó 2 milliárd 256 millió forintos kerettel szerződött.

Minden megbízásnál 30 százalékos opciós részt hagytak arra az esetre, ha ezeket is teljesen kimeríti a Kabinetiroda. Idén csak a „plakátkampányos” megbízások összege nettó 21,7 (bruttó 27,56 milliárd) forint lehet, és ha csak a kötelezően lehívható résszel élnek, a végösszeg nettó 15,1 (kerekítve bruttó 19,3) milliárd forint, írja az rtl.hu.

Balásy Gyula idén először került fel a Forbes listájára, amelyen az 50 leggazdagabb magyart sorakoztatták fel. Balásy 56,8 milliárd forintos becsült vagyonával a 40. helyen debütált a listán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!