Szokatlanul sok hívást kaptak a mentők karácsonykor

2023. december 27. – 12:52

Másolás

Vágólapra másolva


Idén tizenöt százalékkal több feladata volt a mentőszolgálatnak az ünnepnapokon megszokottnál, a több mint 10 ezer hívás pedig folyamatos munkát jelentett az egy időben szolgálatban levő 1300 mentősnek országszerte – tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI-t.

A rengeteg rosszullét mellett számos szén-monoxid-mérgezés, tűzeset és közlekedési baleset helyszínére is riasztást kaptak, illetve szülések és újraélesztések is előfordultak az eseteik között.

Magas volt a hívásszám az Országos Mentőszolgálat által működtetett egységes alapellátási ügyeleti rendszerben is, ahol a három nap alatt az orvosok és mentőtisztek, a tizenhét vármegyében 12 ezer beteget részesítettek ügyeleti ellátásban.

A karácsonyi időszak alatt a tűzoltókat is sokszor, összesen 461 alkalommal riasztották: szenteste 196, december 25-én 137, 26-án pedig 128 esetben kellett beavatkozniuk. A három nap alatt nyolc otthon vált a tűz miatt lakhatatlanná, ezekből 27 embernek kellett kiköltöznie – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.

A három nap alatt 104-szer tűzhöz, ebből 58 esetben épület-, illetve lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, és 357 esetben műszaki mentést végeztek. Nyíregyházán szenteste, Miskolcon pedig karácsony másnapján találtak holttestet a kialudt tűz nyomai mellett

Több közlekedési balesetnél is beavatkoztak a tűzoltók, illetve a megemelkedett talajvíz miatt az ország több pontján kellett szivattyúzniuk: Tatabányán a vasútállomás aluljárójában állt harminc centiméter magasan a víz, Budaörsön, Sopronban, Szárligeten családi házak pincéjét öntötte el.

Balatonszőlős közelében egy ló ragadt a sárba, itt is a tűzoltók segítettek a tulajdonosnak kiszabadítani az állatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!