Farkasházy Tivadar: Fábry egy miskároló késsel kiherélte a Rádiókabarét

2023. december 22. – 08:48

Másolás

Vágólapra másolva

„Úgy érzem magam, mintha az ötven évvel ezelőtti Albániában élnék. Olykor megrémiszt az emberek beszűkült tudata. Nincs az a hazugság, amit nem hisznek el”

– nyilatkozta a Blikknek adott interjújában Farkasházy Tivadar, utalva a kormánymédia cikkeire, amelyek egy korábbi nyilatkozatát kiforgatva azt állították, mindig boldoggá teszi, amikor kikap a magyar válogatott.

„Hogy én képes lennék valamelyik sportágban a magyarok ellen szurkolni…?”

– jegyezte meg ezúttal is.

Farkasházy, aki az interjúban arról is beszélt, két éve hogyan ápolja a feleségét egy balatonfüredi másfél szobás garzonban, a kérdésre, hogy haragszik-e valakire, azt válaszolta:

„Egy emberre igazából, Fábry Sándorra. Volt némi részem abban, hogy sikeres lett. Rég volt. Jó volt vele sokáig, sok mindent köszönhetünk egymásnak, de már nem keresem a társaságát.”

A Hócipő 78 éves főszerkesztője úgy fogalmazott, elszörnyedt, amikor véletlenül belehallgatott a Rádiókabaréba, és

„Fábry, mint egy miskároló késsel, kiherélte ezt az egykor oly népszerű, nekem szerelemgyereknek számító műsort.”

Szerinte ez a pesti kabaré 110 éves múltja miatt különösen fájdalmas.

„Aztán látjuk, halljuk, mi lett belőle.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!