Hároméves pedagógus-bérfejlesztési program indul jövő januárban

2023. december 21. – 11:12

Másolás

Vágólapra másolva

A tanárok béremeléséről azt mondta a miniszterelnök, hogy először Brüsszelből meg kell kapják a levelet, ami biztosítja, hogy az ígért pénzt megkapják. Az a tervük, hogy megindítanak egy hároméves bérfejlesztési programot. A három fejezet: 2024., 2025. és 2026. január 1.

Először egy 32,2 százalékos béremelést szeretnének végrehajtani. A béremelési program végén 800 ezer forintra nőhet a tanárok bére.

Orbán azt mondta, hogy a gyermekvédelmi törvény szigorítása csak azért nem került a parlament elé, mert nem bírnak egyszerre két csatát megvívni, most a szuverenitásvédelem a fő cél.

„Elszánt harcot folytatok a pénzügyminiszterrel” – mondta Orbán a háromgyerekes anyák szja-mentességéről. Mindenképpen szeretné elérni, hogy erről még ebben a ciklusban döntsenek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!