Financial Times: Pénteken bejelenthetik a szegedi BYD-gyárat

2023. december 21. – 22:23

Financial Times: Pénteken bejelenthetik a szegedi BYD-gyárat
A terület, ahová a gyár épülne – Fotó: Rostova Anna / Szegeder / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A BYD utolsó körös tárgyalásokat folytat a magyar kormánnyal, hogy többmilliárd eurós beruházás keretein belül egy új elektromosautó-gyárat építsen Szegeden, amelyet akár már pénteken be is jelenthetnek – írja a Financial Times.

A gazdasági lap három forrásra alapozva azt írja, hogy a kínai csoport nemcsak elektromos autókat, de akkumulátorokat is tervez gyártani Szegeden. Erről októberben a 24.hu is írt, a magyar lap információi szerint a leendő gyár egész területét tekintve csak egy kisebb, 50 hektáros területen történne akkugyártás. Botka László polgármester korábban cáfolta, hogy akkumulátorgyár épülne Szegeden, azt ugyanakkor elismerte, hogy „sok személyes tárgyaláson vagyunk már túl itthon és külföldön is”.

A BYD-nek már van buszgyára Magyarországon, a vállalat most egy teljesértékű autógyárral szeretné megvalósítani ambícióját, hogy az évtized végére vezető legyen az európai elektromosjármű-piacon. Céljuk, hogy 2030-ra a régióban értékesített elektromos autók tíz százalékát ők adják el, mondta a BYD európai vezérigazgatója, Michael Shu korábban az Financial Times-nak.

Magyarország és a cég között folynak a tárgyalások, ezt csütörtökön erősítették meg a lapnak forrásaik. Sem a BYD, sem a kormány nem kívánta kommentálni ezen értesüléseket, de Orbán Viktor a nap folyamán arról beszélt az általa tartott kormányinfón, hogy a szegedi és békési beruházásokkal ki tudják majd használni az itteni munkaerőt, így nem lesz szükség nagyobb arányú külföldi munkaerőre.

A Financial Times szerint a szegedi BYD-gyár lesz az első valóban nagy léptékű kínai autóüzem Európában. Bár a Nio, a Great Wall Motor és mások mind célba vették a régiót, és várhatóan idővel gyárakat építenek, ezek még nem realizálódtak.

A BYD korábban Németországot, Franciaországot, Spanyolországot, Lengyelországot és Magyarországot választotta ki lehetséges helyszínnek első európai üzeméhez, mondta Shu. A BYD egy időben tárgyalt a Forddal is a németországi saarlouisi üzem megvásárlásáról, de októberben a Ford azt mondta anélkül, hogy megnevezte volna a céget, hogy a lehetséges vásárló kihátrált.

A cikk megjegyzi azt is, hogy a BYD várható szegedi helyszíne közel van a kínai és helyi vállalatok által épülő Belgrád–Budapest-vasútvonalhoz is, ami szintén előnyt jelenthetett.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!