Egy 62 éves szerb férfit hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség, miután a hajója nekiütközött a Margit hídnak

2023. december 19. – 09:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Margit híd egyik pillérének ütközött egy ukrán teherhajó kedd reggel, a balesetben senki nem sérült meg. A rendőrök egy 62 éves szerb férfit gyanúsítottként hallgattak ki a víziközlekedés veszélyeztetése miatt.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta: egy vasércet szállító teherhajó bárkája ütközött „érintőlegesen” az egyik pillérnek. A hajó kormányozható maradt, továbbhaladt dél felé, és a Csepel-sziget környékén talált kikötési lehetőséget. A katasztrófavédők beavatkozására nem volt szükség.

A hídpillérrel ütköző ukrán teherhajó öt összekapcsolt uszályt tolt dél felé. Az illetékes hídmesteri szolgálat azt jelentette, hogy a budai egyes pillért érintette a hajó, de abban kárt nem okozott.

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy a balesetben személyi sérülés nem történt. A rendőrség szemlét tart a hajón, és víziközlekedés veszélyeztetése miatt büntetőeljárásban vizsgálják a baleset körülményeit. A rendőrök az ügyben egy 62 éves szerb férfit gyanúsítottként hallgattak ki.

A balesetben érintett hajó 6 óra 41 perctől látható az Időkép webkameráján.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!