Bruttó 859 ezer forinttal emelkedhet jövőre Orbán Viktor fizetése

2023. december 18. – 09:45

Másolás

Vágólapra másolva

A gazdasági előrejelzések szerint 2023-ban nagyjából 15 százalékkal emelkedett a magyar átlagbér (a 2023-as kereseti adatok még nem véglegesek), ez pedig azt jelenti, hogy a parlamenti képviselők fizetése is nő – az rtl.hu összesítése szerint a képviselők bére legalább bruttó 232 ezer forinttal, Orbán Viktor fizetése pedig akár bruttó 859 ezer forinttal is emelkedhet jövőre.

Öt éve a parlament fideszes többsége elfogadott egy jogszabályt, ami a képviselői alapfizetést az előző évi hivatalos itthoni átlagbér háromszorosában határozza meg. Így már nem kell évről évre jogszabályokat elfogadni, ha a politikusok többet szeretnének keresni, a bérük ugyanis minden évben automatikusan az átlagkeresethez képest változik.

Az rtl.hu számításai szerint a miniszterelnök fizetése a házelnöki tiszteletdíjjal együtt jövőre már 6,5 millió forint feletti lehet majd.

A lap szerint ha az idei évben valóban 15 százalékkal 593 ezer forintra emelkedik a bruttó átlagbér, akkor a képviselők alapfizetése márciustól 232 ezer forinttal emelkedik majd bruttó 1,78 millió forintra. A parlamenti bizottságok tagjai az alapbér 1,2-szeresét kapják majd, azaz nagyjából 2,1 millió forintot, a frakcióvezetők pedig az alapbér kétszeresét, azaz nagyjából 3,5 millió forintot vihetnek majd haza.

Kövér László házelnök az alapbér 2,7-szeresét viheti majd haza, nagyjából bruttó 4,8 millió forintot. Orbán Viktort is a házelnöknek járó juttatás illeti meg, és felveheti a képviselői alapbért is. A fizetése márciustól bruttó 6,5 millió forint fölé emelkedhet.

Novák Katalin köztársasági elnöknek továbbra is a házelnöki juttatás 1,1-szerese jár majd, azaz körülbelül bruttó 5,2 millió forint.

A tárcavezetők bére nincs jogszabályban rögzítve, ezekről tavaly június óta egyedül Orbán Viktor dönt. Az eddigi gyakorlat alapján az átlagbér hatszorosában állapította meg a miniszterek keresetét, ha tartja magát ehhez, a miniszterek 400 ezer forinttal többet, bruttó 3,5 millió forintot kaphatnak majd jövőre. A miniszterelnök által megszabott személyi illetmények július 1-jétől a következő év június 30-ig érvényesek. Idén nem kaptak fizetésemelést a miniszterek és államtitkárok – ez derült ki a 24. hu szeptemberi adatigényléséből.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!