Menet közben kinyílt a busz ajtaja Szigetszentmiklóson, kiesett egy kislány

2023. december 16. – 20:16

Másolás

Vágólapra másolva

Menet közben esett ki a buszból egy iskolás lány Szigetszentmiklóson. Könnyű sérülésekkel került kórházba.

Kedd délután a 13 éves lány a helyi járaton a busz hátsó ajtajánál állt, amikor az kinyílt. A sofőr észre sem vette a balesetet, csak akkor fékezett, amikor az utasok kiabálni kezdtek. Felsegítette a buszra a kiesett gyereket, majd folyatta az utat. A Volánbusz elnézést kért, és vizsgálat indult, a rendőrség pedig nyomozást indított, írja az Rtl.hu.

Kedd délután Szigetszentmiklóson tartott hazafelé az iskolából Turjánszki Balázs 13 éves kislánya.

„A kanyarban kinyílt a hátsó ajtaja a busznak, és a kislányom kiesett a buszból” – mondta az édesapa, aki szerint a sofőr észre sem vette, hogy egyik utasa az úttestre zuhant.

A gyerek visszaszállt, az osztálytársai kísérték haza. A szülei így tudták meg, hogy mi történt. Azonnal kórházba vitték.

Kiderült: a koponyája, válla és a baloldala csípőtől lefelé megsérült.

A Volánbusz szombaton azt közölte az RTL Híradóval, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben, és elnézést kérnek a kollégájuk hibájáért. A buszvezető „sajnos nem a szabályoknak megfelelően járt el, hiszen mindenképpen mentőt kellett volna hívnia, mondták.

A szakszervezetük elnöke szerint óriási a nyomás a sofőrökön, és a legkisebb hiba is mások életébe kerülhet. A kizuhant lány családja szerint azonban a balesetben nem csak a sofőr a hibás. A gyerekek mesélték, hogy ez már nem először fordul elő ezen a járaton, csak eddig szerencsére nem esett ki senki.

A Volánbusztól erről azt írták: az autóbuszt átvizsgálták, de nem tapasztaltak rendellenes működést, és a dokumentációban sem találtak az ajtó hibás működéséről szóló bejelentést.

A rendőrök gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak nyomozást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!