Varga Judit az uniós forrásokról: A legnagyobb nemzetközi ellenszélben és médiazajban is sikerült végigvinni a vitákat

2023. december 13. – 19:22

Másolás

Vágólapra másolva

„Már az Európai Bizottság is kénytelen elismerni, hogy Magyarország példamutatóan és maradéktalanul teljesítette az igazságügyi csomagban foglalt vállalásokat” – írta Facebook-oldalán Varga Judit fideszes országgyűlési képviselő, volt igazságügyi miniszter, miután az Európai Bizottság szerdán délután bejelentette: Magyarország orvosolta az igazságszolgáltatás függetlenségének hiányosságait. A visszatartott uniós támogatások egy részét, közel tízmilliárd eurót (kb. 3800 milliárd forint) lehívhat így Magyarország.

Varga Judit szerint az igazságszolgáltatással kapcsolatos mérföldköveket a legnagyobb nemzetközi ellenszélben és médiazajban kellett végigvinnie Magyarországnak.

„Az igazságügyi csomag kipipálásával a magyar embereknek régóta jogosan járó, jelentős mértékű uniós forráshoz férhet hozzá hazánk”.

Megtisztelőnek nevezte, hogy korábban igazságügyi miniszterként részese lehetett annak a csapatnak, „amely végigharcolta a csomag körüli vitákat”, melyeknek köszönhetően a mai nappal felszabadulhatnak a befagyasztott uniós pénzek. Az eredmény szerinte „nemcsak a magyar kormányzat felkészültségéről tesz tanúbizonyságot, hanem a magyar emberek hihetetlen elszántságáról és kitartásáról is”.

„Meggyőződésem, hogy együtt, mi, közel tízmilliónyian értük el ezt a sikert” – fogalmazott Facebook-videójában Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter. A támogatók mellett azoknak is köszönetet mondott a miniszter, akik kritizálták és folyamatosan számonkérték a magyar kormány előrehaladását a tárgyalásokban, „hiszen ezáltal egy pillanatra sem lanakadhattunk.” Arról beszélt, hogy a felszabadított uniós forrásokból olyan célokat szeretnének megvalósítani, amelyek a magyar gazdaságot erősebbé, a magyar embereket pedig boldogabbá teszik.„Magyarország az európai uniós forrásokat egyik legeredményesebben felhasználó tagállam.”

„Az Európai Unió nem egy unikornissimogató. Inkább a nemzetállami érdekek egyeztetésére szolgáló mechanizmus, amelyben minden ország növelni próbálja mozgásterét, szövetségkötésekkel, alkukkal és különböző megállapodásokkal” – reagált a hírre Ungár Péter, az LMP társelnöke is. Szerinte abszurd volt azt várni, hogy a Von der Leyen-féle EU vezetés a magyar ellenzéket segíti majd. „Az LMP-ben előre megmondtuk, hogy a pénzek egy része meg fog érkezni az EP-választások előtt” – írta Ungár, majd hozzátette: az Orbán-kormány szinte minden elhangzott uniós kritikát megérdemelt, „de nem az Orbán-kormány, hanem a magyar EU-s állampolgárok érdemlik meg ezeket a pénzeket”.

Ujhelyi István szerint beigazolódott: ha Orbánék teljesítenek, jön az uniós pénz. A volt szocialista EP-képviselő közleményében úgy fogalmazott: a mai döntés tökéletes bizonyítéka annak, ha az Orbán-kormány végrehajtja az elvárt reformokat és visszaállítja a lerombolt jogállamiságot, akkor Magyarország hozzájuthat a neki jogosan járó uniós pénzekhez. „Nincs tehát szükség másra a még befagyott források esetében sem: Orbánéknak egyszerűen csak teljesítenie kell a még nyitott kérdésekben is a feltételeket, és Magyarország megkapja az összes többi támogatást is.”

Örömteli eredménynek tartja Ujhelyi, hogy „a NER egyelőre rákényszerült a bíróságok leuralására tett lépéseinek visszavonására”, és Magyarország végre hozzájut a neki járó források egy részéhez. Olyan pénzek nyílnak meg ráadásul szerinte, amelyeket a kormányzat például az egészségügyi rendszerünk fejlesztésére, illetve a pedagógusok béremelésére kívánt előzetesen elkölteni. „Minimális elvárás tehát, hogy ezután mindezt a lehető leghamarabb meg is tegye” – tette hozzá.

„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a mi munkánknak is komoly szerepe van abban, hogy sokkal nagyobb a kontroll az uniós pénzek fellett, és az Unió nem nézi ölbe tett kézzel, hogy egy illiberális rendszert építenek ki és tartanak fel az európai adófizetők pénzéből” – reagált később Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője is Facebookon. Cseh büszke arra, hogy ellenzéki pártként így közvetve kényszerítették ki a kormánytól az átfogó igazságügyi reformot. „Tudjuk, a munkánk nem ért ezzel véget, Magyarország még mindig messze nem jogállam, de meggyőződésünk, hogy további reformok is kikényszeríthetők a magyar kormánytól, amellyel ha kis lépésenként is, de egy európaibb országgá válhatunk” – írta a Momentum politikusa.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!