Leszakadt és két emberre zuhant egy erkély Budapest belvárosában

2023. december 11. – 19:59

Másolás

Vágólapra másolva

Leszakadt egy belső udvarra néző erkély a budapesti VI. kerületi Paulay Ede utcában – írja a Bors. Az erkély két ott dolgozó férfira zuhant, őket később egy helyszíni beszámoló szerint ki kellett húzni a romok alól. A mentők súlyos sérülésekkel szállították őket kórházba.

Az épületet felújítják, és egy helyszíni beszámoló szerint lehet, hogy abban éppen egy falat bontottak, amikor a baleset történt. Azt egyelőre nem tudni, hogy emberi mulasztás vagy szerencsétlen véletlen miatt szakadt le az erkély, a BRFK viszont foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz.

Frissítés: Az Országos Mentőszolgálat szerint egy fal omlott rá a két férfira, akik mindketten fejsérülést szenvedtek, és egyikük a gerince táján is megsérült. Őket a katasztrófavédelem munkatársai mentették ki a törmelékek alól.

Tavaly nyáron a VI. kerületi Jókai utcában szakadt le egy ház tetőszerkezete, amiben akkor négyen sérültek meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!