Pénteken megtámadta az Anonymus a Simple-t, sokan az OTP-t és Izraelt gyalázó leveleket kapnak a hekkerektől

2023. december 9. – 19:58

Másolás

Vágólapra másolva

December 8-án ismét lecsaptak a hekkerek a Simple rendszerére. Napközben Facebookon azt jelezte a SimplePay, hogy „a bankkártya-elfogadás esetén lassulás tapasztalható a SimplePay használatakor”, majd később közölték, hogy a probléma elhárult. Ennek a lassulásnak még nem volt köze az esti kibertámadáshoz. Olvasóink közül néhányan ma sem tudtak belépni a mobil applikációba, emiatt például nem tudták felmutatni a bérletüket. Voltak, akik fennakadásokra panaszkodtak, másoknak hálózati hibát dobott az alkalmazás, illetve többen a hekkerektől kaptak levelet.

Az angol nyelvű levél az OTP-t, a magyar korrupciót, illetve a „népírtó Izraelt” emlegette, és azt állította, egymillió dollárt nyúltak le az OTP-től, az összeget jótékony célra fordították. Olvasóink visszajelzése alapján a hekkerek a levélben a tulajdonosok valódi jelszavát küldték el bizonyítékul.

Forrás: Olvasónk
Forrás: Olvasónk

A levelet elméletileg az Anonymus hekkercsoport küldte, az OTP-t azért támadták, mert „extra adót szednek”, és mert „volt képe azt mondani a világnak, hogy a bankjaik biztonságosak”.

„Az összes felhasználói adat és hitelkártya a kezünkben van. A tanácsunk? Kerülje el ezt a banki pöcegödröt. A felhasználóikat sem védik, zárják le a bankszámlájukat.”

A levél a politikai vonatkozású részében azt írta, hogy a korrupt Magyarországon ellopják az EU-s pénzeket és az ország „a népírtást elfogadva összebújik Izraellel.” A levél zárásaként további várható hekkertámadásokat helyeznek kilátásba.

Megkérdeztük az esetről, illetve a levélről az OTP-t, a következő választ küldték:

„A Simple rendszereit tegnap, azaz december 8-án este kibertámadás érte egy ismert hackercsoport részéről, akik más felület(ek)en eltulajdonított felhasználónév/jelszó kombinációkkal férhettek hozzá a felhasználói fiókokhoz. Ezért biztonsági okokból, átmenetileg az OTP Mobil felfüggesztette a Simple applikáció működését.

A felhasználókat anyagi kár nem érte.

A jogellenes belépési kísérletek megakadályozására és a Simple-fiókok valamint az ott tárolt személyes adatok további védelmére az OTP Mobil bekapcsolta a kétfaktoros azonosítást valamennyi, már meglévő felhasználói fiók esetében. Ehhez kapcsolódóan biztonsági okokból,

a veszélyeztetett Simple felhasználók jelszavát érvénytelenítette a vállalat.

Dolgozunk a rendszer helyreállításán. A támadás elkövetőinek felelősségre vonása érdekében az OTP Mobil együttműködik a hatóságokkal. Az okozott kellemetlenségekért elnézést kérünk.”

Megkérdeztük azt is, mit tegyenek, akik a fentihez hasonló levelet kaptak. Az OTP azt tanácsolja, hogy

érdemes haladéktalanul megváltoztatni a jelszavukat az applikációban, valamint a levelezési fiókjukban is,

valamint, ha eddig még nem tették meg, állítsák be a kétfaktoros azonosítást a levelezésükhöz is. Az OTP szerint a SimplePay szolgáltatásai a tegnap délutáni tájékoztatásnak megfelelően fennakadás nélkül működnek jelenleg is.

Nem ez az első támadás a cég ellen, december 5-én, kedden este több ezer Simple-felhasználó kapott értesítést arról, hogy valaki belépett a fiókjába, és megváltoztatta a kapcsolattartó emailcímet. Bár anyagi kár végül senkit nem ért, nagy volt az ijedtség a felhasználók között – jogosan, hiszen ilyen jellegű, ennyi embert érintő incidens, ennyire népszerű alkalmazásnál, ahol az emberek ráadásul online fizetéseket is intéznek, még nem nagyon történt Magyarországon. Rekonstruáltuk az eseményeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!