Évekig a periratokat sem vette át, most ellenkérelmet nyújtott be a hármas metrót felújító orosz cég
2023. december 6. – 07:34
Három évig a periratokat sem vette át a hármas metró szerelvényeit felújító orosz cég, most ellenkérelmet nyújtottak be a kártérítési ügyben – írja a Népszava. A Fővárosi Törvényszéken indított, 38 milliárd forintos BKV-követelésről döntő peres eljárás befejezése így még távolabbra tolódik. A labda most újfent a BKV térfelén pattog, a cég most állítja össze az ellenkérelemre választ adó nyilatkozatát – tájékoztatta a fővárosi cég a Népszavát.
Az M3-as metróvonal kocsijainak korszerűsítéssel egybekötött felújítását 69 milliárd forintért vállalta el az orosz Metrowagonmash 2015-ben, de a határidőkből folyamatosan kicsúsztak, az első szerelvényt 2017 márciusában adták át. Az akkori ellenzék folyamatosan kritizálta az üzletet, mondván, hogy az oroszok nem is újították fel a szerelvényeket, hanem raktáron maradt teljesen újakat küldtek.
Az orosz fél semmit nem ismert el és semmilyen kártérítési összeget nem akart fizetni. A BKV és az akkor még Tarlós István vezette főváros 2019 februárjában adta be a keresetet. A címzettet azonban nem sikerült elérni, ugyanis az orosz cég meghiúsította a keresetlevél és nagy számú mellékleteinek kézbesítését. Idén a cég átvette az iratokat.