50 csempészautó roncsát már elvitték a szerb határ mellől, több mint 100 van még hátra

2023. december 3. – 19:58

Másolás

Vágólapra másolva


A kormányhivatal két hét alatt 52 autót szállított el a magyar-szerb határról Ásotthalom és Mórahalom környékéről, de még maradt bő száz, ami szállításra vár. A kocsikat embercsempészek hagyták hátra. A mezőőrök fényképpel és GPS pozícióval együtt adták le a járművek listáját a kormányhivatalnak. Egy figyelmeztető cetli felhelyezése után négy nappal állhatnak neki a szállításnak, írja az RTL.

A határtól nem messze, Domaszék, Zákányszék, Ruzsa és Öttömös térségében a migrációs helyzet legszembetűnőbb nyomai az utak mentén hagyott autók és kisbuszok. Ezeket a járműveket általában menekülés közben hagyják hátra az embercsempészek vagy a határon átjutók, a rendőrök üldözik őket, úgy döntenek, gyalog menekülnek tovább, elbújnak a környék erdeiben, az autó pedig ott marad. Idővel aztán ezeket elkezdik szétszedni a helyiek, és az ország más részeiből idejáró alkatrész-kereskedők.

A Csongrád-Csanád vármegyei kormányhivatal két hete kezdte meg a roncsok elszállítását. Az ásotthalmi polgármester, Papp Renáta szerint a településről már 10 autót vittek el, a könnyebben mozdítható járművekkel kezdték, ezután következnek a nagyobb, illetve a nehezebben megközelíthető, például dűlőutakon hagyott autók. Gondot okozhat ugyanakkor, hogy az elszállított roncsok helyén sokszor ott maradnak az alkatrészek, leesett ajtók, a karosszéria egyes elemei, lámpák. Ezek eltakarításához az érintett önkormányzatok segítséget kérnek a kormánytól. A következő körben Ruzsa, Öttömös és Zákányszék kerül sorra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!