Müller Cecília: Az NNGYK célja, hogy minél tovább éljenek az emberek egészségben

2023. december 3. – 08:46

Másolás

Vágólapra másolva

Egységes, erős és hatékony egészségügyi hatóság jött létre a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ megalakulásával – interjút adott Müller Cecília a Magyar Nemzetnek az új, egyesített egészségügyi rendszerről.

Már korábban megírtuk, hogy augusztus elsejétől egyesítették az gyógyszerhatóságot a népegészségügyi központtal, aminek vezetője Müller Cecília lett. Szerinte az NNGYK számos elsőfokú hatósági feladatot is ellát, kiemelt feladata a területi egészségügyi hatóság szakmai irányítása, valamint az, hogy növekedjen a népesség egészségben eltöltött életéveinek száma. Az intézet szűrések fontosságára is felhívja a figyelmet, ez az egyik legfőbb célkitűzése az egyesített rendszernek.

Müller szerint a két intézmény összeolvadása azt a célt szolgálta, hogy „Magyarországon egy egységes, erős és hatékony egészségügyi hatóság működjön azoknak az értékeknek a megtartásával és megerősítésével, amelyek eddig különállóan már megvoltak az egyes intézetekben.”

Az összevonást azért is tartja előnyösnek, mert

csökkent a szakhatósági feladatok száma, hiszen eddig a két különálló intézet bizonyos szakmai feladatok ellátásához más intézet szakembereihez fordult, valamint az ügyfeleknek is egyszerűbbé és átláthatóbbá vált a rendszer. A korábbi többszereplős engedélyeztetési folyamat helyett már elegendő kizárólag az NNGYK-val felvenni a kapcsolatot.

Az egyesülés következményeiről Müller azt mondja, hogy az intézmény célja, hogy optimális költségfelhasználással és a szakmaiság sérülése nélkül végezze el a hatósági feladatokat. Korábban már írtunk arról, hogy az átszervezés leépítést is jelenteni fog, és 10 százalékkal csökkentenék a létszámát. Müller az interjúban nem tért ki a pontos számra, de említi, hogy a fúzió következtében egyfajta létszám-optimalizálás is történt.

Ezt azzal magyarázza, hogy

hiszen egyesült a szakértői gárda, ami egyrészt egyéni fejlődési lehetőségeket teremt, másrészt a két intézet különálló szakmaiságának egyesülése a tudományos életben is jelentős erőforrást hoz, továbbá az itthon elismert szaktudással a nemzetközi színtéren is nagyobb hangsúllyal meg tudunk jelenni.

A covid-járványra is kitér az interjú, Müller szerint két közegészségügyi fontos haszna is volt Covid–19 világjárványnak: megváltoztatták a légúti figyelőrendszert, már nemcsak több kórokozót tudnak egyidejűleg figyelni, hanem egy kiegészítő elemzést is tettek mellé, tehát a betegekből vett minták analizálásán kívül a szennyvízből is ki tudják mutatni, hogy a kórokozók milyen mennyiségben vannak jelen. Ezt kibővítették több vírus figyelésével. Szerinte nagy elismerés nekünk,

hogy a WHO a mi rendszerünk használatát ajánlja más országoknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!