Köd, ónos eső és viharos szél lehet szombaton

2023. december 2. – 12:15

Másolás

Vágólapra másolva

Hidegfront érkezik, északnyugat felől fordul az szélirány északnyugatira és felerősödve hozza be észak felől a hideget, írja az Időkép. A délkeleti, keleti tájakon tart ki legtovább a meleg beáramlása erős déli széllel. Ami 10-15 fokos enyhe időt hozhat arrafelé.

Köd és ónos eső is lehet

A Magyar Közút szerint az esti, éjszakai órákban az ország déli kétharmadán egyre több helyen képződik tartós, sűrű köd. A délkeleti országrészben hajnaltól, másutt reggel, délelőtt javulnak a látási viszonyok.

Északnyugaton a kezdeti esőt, havas esőt, néhol ónos esőt havazás váltja, a lehulló tapadó hó mennyisége síkvidéken is meghaladhatja az 5 cm-t, a magasabban fekvő területeken akár 5-10 cm-t meghaladó tapadó hó hullhat.

A Dunántúli-középhegység térségében kezdetben többfelé várható ónos eső, amit később errefelé is tapadó hó vált (ez is akár 5 centit meghaladó lehet). A csapadékzóna napközben egyre keletebbre terjed át, ez zömmel esőnek ígérkezik, de hozzávetőlegesen a Pécs-Miskolc vonalig átmeneti havas eső, ónos eső, fagyott eső is előfordulhat.

Viharos szél lesz

Az északnyugatira forduló szél a késő délutáni, esti időszakban viharossá fokozódik, északnyugaton a legerősebb széllökések helyenként meghaladhatják a 70-75 km/h-t, de a magasabban hegyeken ennél erősebb lökések is előfordulhatnak.

Az erős, viharos szél a délutáni, késő délutáni óráktól az északnyugati országrészben hordhatja a friss havat, a magasabban fekvő területeken hófúvás is előfordulhat.

Az ország déli, délkeleti területén a hidegfront előterében és mentén zivatarok kialakulásához is kedvezőek lesznek a feltételek. A zivatarokat hódara, apró szemű jég és viharos széllökések (~60-75 km/h) kísérhetik. Az érkező hideg levegő hatására pedig az addig lehullott csapadék lefagyhat – olvasható az Útinform jelentésében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!