Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön

2023. december 1. – 15:53

Másolás

Vágólapra másolva

Megpróbált elhajtani a helyszínről kedd késő este egy sofőr, amikor a rendőrök igazoltatni akarták Gödön. A férfit azért állították meg, mert már korábban eltiltották a vezetéstől.

A rendőrség közleménye szerint később nem akart kiszállni a kocsiból, és támadólag lépett fel az intézkedő rendőrökkel szemben. „A zavart férfi ellenállását a rendőrök megtörték, bilincselték és a szolgálati autóba ültették” – írják.

Az autója átvizsgálásakor a rendőrök kábítószergyanús anyagokat találtak, majd a közlemény szerint

„az őrjöngő férfi percekkel később hirtelen elhallgatott”.

Mivel nem mutatott életjeleket, a rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, és értesítették a mentőket. A kiérkező mentőszolgálat munkatársai átvették a férfi ellátását, de már ők sem tudtak segíteni, a szakszerű ellátás ellenére elhunyt.

A haláleset körülményeit a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja. Ezzel párhuzamosan a Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást. A rendőri intézkedéssel kapcsolatban pedig parancsnoki kivizsgálás indult.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!