Rákos betegektől kért pénzt kemoterápiáért a nyíregyházi kórház egyik főorvosa

2023. november 26. – 19:08

Másolás

Vágólapra másolva

Nemrég őrizetbe vették a nyíregyházi kórház egyik főorvosát és asszisztensét azért, mert több alkalommal fogadtak el betegektől, illetve azok hozzátartozóitól hálapénzt a kórházban nyújtott egészségügyi ellátásért, miközben állami egészségügyi jogviszonyban jártak el. A jogszabály által tiltott pénzügyi juttatások elfogadásával a főorvos és az asszisztens rendszeres jövedelemre tettek szert.

Nyomozók a nyíregyházi kórházban – Fotó: Police.hu
Nyomozók a nyíregyházi kórházban – Fotó: Police.hu

Az RTL Klub Híradójában megjelent riport szerint az orvosnál 18 esetről, asszisztensénél 11 esetről tudni, előbbi 5 és 10 év közötti büntetési tételre számíthat elmarasztaló ítélet esetén. Az orvos rákos betegektől is pénzt kért kemoterápiáért.

A fehérgyarmati kórház két orvosát szintén azzal gyanúsítják, hogy hálapénzt fogadott el, őket még nyáron fogták el. A két orvos nem dolgozhatott tovább, így a kardiológiai szakrendelést más kórházaknak kellett átvenniük.

2022-ben az NVSZ 11 alkalommal tett feljelentést hálapénzes esetek miatt, ezekben az ügyekben az átadott összeg 10 ezer és 800 ezer forint között mozgott. Az orvosoknak egyébként nemcsak konkrétan pénzt, hanem ajándékot és szolgáltatást sem szabad elfogadniuk, a maximálisan adható ajándék értéke az aktuális minimálbér legfeljebb 5 százaléka lehet, ami most kevesebb, mint 8 ezer forint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!