Ki kell adnia a kormánynak a pandémia elleni operatív törzs üléseinek jegyzőkönyveit, amelyeket eddig titkolt

2023. november 24. – 06:55

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Ítélőtábla november 23-i ítéletében pert nyert a HVG a kormányzattal szemben: megváltoztatva idei márciusi elsőfokú ítéletét, kötelezte az operatív törzset, hogy adja ki a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos üléseiről készült jegyzőkönyveket, amelyeket eddig igyekeztek titkolni – számol be róla a Hvg.hu.

A HVG tavaly májusban indított pert az adatok nyilvánosságáért, amit a kormányzat egy külön, visszamenőleges hatályú jogszabállyal próbált akadályozni. A választ arra hivatkozva tagadták meg, hogy a dokumentumok még mindig döntés-előkészítő iratok. A friss ítélettel azonban a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet megszűnésével és az operatív törzs működésének leállásával nincs olyan további döntés, amelyet a korábbi jegyzőkönyvek megalapozhatnának.

A lap azt írja, fontosnak tartották, hogy a jegyzőkönyvek nyilvánosságra kerülésével a közvélemény megismerhesse, hogy a testület milyen adatok alapján, milyen szempontokat mérlegelve hozta meg a döntéseket a közel két év alatt. Emlékeztetnek: a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs a 2020 januárja és 2021 novembere közti 159 ülésén számos döntést, korlátozást hozott, amely magyarok millióinak életére és vállalkozásaira volt hatással.

Az operatív törzs felülvizsgálati kérelemmel fordulhat a Kúriához, de a jogerős ítélet több száz oldalnyi irat nyilvánosságra kerülését jelenti majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!