Kiugrott egy diák a budapesti Veres Pálné Gimnázium harmadik emeletéről

2023. november 23. – 16:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök délelőtt kiugrott egy diák a budapesti Veres Pálné Gimnázium harmadik emeletéről, és az iskola belső aulájába zuhant.

„10 óra 51 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy belvárosi gimnáziumban a belső aulában az egyik emeletről lezuhant egy diák. A fiút a mentők helyszíni ellátás után kórházba vitték. Az eset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság minden részletre kiterjedően vizsgálja, ennek keretében a rendőrök a helyszínen közigazgatási jogkörben szemlét tartottak és adatgyűjtést végeztek. Büntetőeljárás válaszadásunkig nem indult” – írta a BRFK a Telex megkeresésére.

A Ripost információi szerint egy 15 éves fiú szenvedett balesetet.

Frissítés: Csütörtök délután az iskola közleményt adott ki, amiben azt írták, hogy egy 9. évfolyamos tanuló a tanórai szünetben a 3. emeletről a földszinti aulába ugrott. „A gyermeket súlyos állapotban kórházba szállították. A mentő, a rendőrség, a tanuló szülei, a fenntartó és a segítő szakemberek értesítése azonnal megtörtént. A rendőrségi vizsgálat folyamatban van” – írták.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!