Vizsgálatot indított az ombudsman a gyógypedagógiákon tapasztalható méltatlan körülmények miatt

2023. november 22. – 06:52

Másolás

Vágólapra másolva

Hivatalból vizsgálatot indított Kozma Ákos ombudsman az egységes gyógypedagógiai módszertani intézményekben (EGYMI) tapasztalható méltatlan körülmények miatt – írja a Népszava. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) október 13-án kezdeményezett átfogó szakmai vizsgálatot az alapjogi biztosnál. Totyik Tamás elnök korábban azt mondta: az utóbbi időben sok panasz érkezett hozzájuk az épületek rossz állapota miatt. Ezekbe az épületekbe sajátos nevelési igényű, köztük tanulási vagy magatartási nehézségekkel küzdő, értelmi fogyatékossággal élő, autista, mozgáskorlátozott gyerekek is járnak, nevelésük speciális módszertanokat igényel.

A PSZ elnöke szerint az EGYMI-k helyzetének javításához átfogó egészségügyi, szociális és oktatási programot kellene kidolgozni. Totyik Tamás a Népszavának azt mondta: ha egy-egy intézményben nem megfelelőek a személyi feltételek, a felszereltség, az épületek állapota, nincs biztosítva a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő gyerekek alapvető joga a minőségi oktatáshoz, akkor az ombudsman tárja fel a hiányosságokat, és állapítsa meg a fenntartók, illetve az állam felelősségét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!