Százmilliós értékben foglalt le régi érméket a rendőrség, a gyűjtőket lopással gyanúsítják
2023. november 21. – 14:24
Az elmúlt napokban a rendőrség 28 helyen razziázott különböző érmegyűjtők lakásán, és százmilliós értékben foglaltak le régészeti leleteket.. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Nemzeti Védelmi Szolgálat múlt csütörtökön 28 helyen tartott összehangolt akciót 91 rendőr részvételével, szaktanácsadók bevonásával.
A nyomozók több mint tízezer pénzérmét, csaknem ezer régészeti tárgyat, köztük fibulákat, ékszereket, továbbá tucatnyi fémkereső eszközt és két antik fegyvernek látszó tárgyat találtak. A rendőrök üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett lopás elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást. Több mint húsz emberrel szemben intézkedtek, közülük eddig három férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
Vajda Eszter, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a feltételezett elkövetők az értékes tárgyak döntő részét fémkeresővel találták és azokkal kereskedtek. Az ilyen talált tárgyak a vonatkozó jogszabályok szerint az állam tulajdonát képezik és nem hozhatók kereskedelmi forgalomba.
A gyűjtőket teljesen váratlanul érte a razzia, mondta el az egyik érintett gyűjtő, aki megkereste lapunkat. Elmondása szerint Facebook-oldalakon, nyílt online börzéken máig szabadon lehet római és középkori érméket venni (igaz, mint mondta, az 1711 utáni érmékkel lehet alapvetően legálisan kereskedni). A szcéna mintegy 5-10 ezer amatőr numizmatikusból (érmegyűjtőből) áll, de közülük körülbelül háromezren veszik komolyabban a hobbijukat. Ez egy zártabb, baráti közösség, fémkeresőikkel gyakran kutatnak együtt régészekkel, beszolgáltatva a múzeumoknak a talált műtárgyakat, érméket, mondta.
Szerinte a magyarországi területek ebből a szempontból már kimerültek, „nem nagyon találni mást, mint szemetet”. A fémkereső ráadásul a talaj felső 30 centiméterét látja, ami gyakorlatilag humusz, és ha találnak is valami érmét, az 80-90 százalékban értéktelen. Érdemes tudni, hogy néhány éve szigorították a vonatkozó törvényt, így ha például valakinél már összeszerelt fémkeresőt találnak, az tiltott tevékenységnek számít. A gyűjtő szerint a rendőrség a razziák során nem kategorizálta a begyűjtött érméket, sokszor nem volt jegyzőkönyv, ezért többen összeállnak, és közösen emelnek panaszt az eljárás ellen.