Népszava: Tóth Bertalan beperelte a GVH-t, mert szerinte megtéveszti a lakosságot a rezsiboksz

2023. november 21. – 10:15

Másolás

Vágólapra másolva

Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezető korábbi ígéretéhez híven beperelte a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH), mivel a hatóság nem indított versenyfelügyeleti eljárást a gázszámlák narancssárga rezsibokszának szerinte megtévesztő tájékoztatása miatt – írja a Népszava.

A baloldali politikus augusztus végén azzal a panasszal fordult a hatósághoz, hogy a lakossági gázszámlák narancssárga rezsibokszában feltüntetett, a fizetendőkhöz képest általában tetemes megtakarítási értékből visszaszámolva arra jutunk: „rezsicsökkentés nélkül” az átlagfogyasztás alatti, száz, illetve az afeletti, 767 forint helyett 1020 forint körüli összeget kellene fizetnünk köbméterenként – olvasható a Népszava cikkében. Míg a vonatkozó jogszabály szerint a megtakarítást a „földgáz versenypiaci egységárához” képest kell feltüntetni, az MVM számlamagyarázója szerint a viszonyítási szint „a 2022. december 31-ig meghatározott 1020 forint világpiaci ár” – írja a lap.

Tóth Bertalan ismét felhívja a figyelmet arra, hogy a tavaly augusztusi időszakot leszámítva a világpiac ennél jóval alacsonyabban – mostanában úgy 200 forint körül – jár.

A politikus szerint tehát a gázszámlákon feltüntetett számítás megtévesztő, amivel az MVM számos jogszabályt megsért. Így, bár jelenleg a gyakorlatban tényleg nincs a lakossági fogyasztóknak választási lehetőségük, a megtévesztő tájékoztatás elnyomja bennük a váltás igényét is.

Az MVM-en kívül három cégnek van lakossági szolgáltatási engedélye – bár nem élnek velük –, de a magyar piacon több tucat gázkereskedő működik. A lakosságon kívüli körre szabott, nyilvánosságra került MVM-gázárajánlatok szintén jelentős esést mutatnak.

A GVH a politikus beadványát – alapvetően az MVM védekezését átvéve – többek között azzal utasította el, hogy helytelen csak a tőzsdei árból kiindulni, mert az MVM számára a beszerzési áron felül arra számos egyéb tétel – például „kockázati felár” – rakódik. Ráadásul a vásárlás és az eladás között akár hosszabb idő is eltelhet. Megállapították azt is, hogy ma a piacon az állami MVM-en túl más nem kínál a lakosságnak gázt. Szerintük az alacsonyabb nagyfogyasztói tarifák azért nem hozhatók fel érvként, mert azok általában a kisfogyasztókénál alacsonyabbak.

A versenypiaci vizsgálatot összességében azzal utasították vissza, hogy „nem valószínűsíthető”, miszerint az MVM alaptalanul viszonyítaná a lakossági hatósági árakat ma is 1020 forintos „világpiaci árhoz”.

Tóth Bertalan a mostani keresetben ismét leszögezi: a jogszabály alapján a megtakarítást nem az MVM valamifajta beszerzési árához, hanem a „versenypiaci egységárhoz” kell szabni. Ez pedig szerinte értelemszerűen az aktuális tőzsdei ár. Ráadásul – a Népszava kutatásaira hivatkozva – valószínűsítik, hogy ezt az MVM orosz beszerzési árai is követik. Más állami nyilvántartásokra hivatkozva azt is írják, hogy nálunk a nagyfogyasztói tarifák magasabbak a kisebbekénél.

Nyilvános adatokból vezetik le azt is, hogy a tőzsdei árakon alapuló beszerzést semmiképp nem terhelheti az 1020 forintig terjedő többletköltség. Ráadásul a lakossághoz hasonló, hatósági árra egyaránt jogosult mikrovállalkozások rezsibokszában szintén szerepel a megtévesztő tájékoztatás, ami viszont ezt a kört ténylegesen létező piaci árajánlatok vizsgálatától tántoríthatja el. Tóth Bertalan kifogásolja, hogy a hatóság megelégedett azzal, miszerint az MVM által alkalmazott viszonyszám jogszabályellenessége „nem valószínűsíthető”, ahelyett, hogy az MVM-nek tételesen kellett volna bizonyítania állítása megalapozottságát – írja a Népszava.

A keresetben Tóth Bertalan arra kérte a Fővárosi Törvényszéket, hogy helyezze hatályon kívül a GVH végzését, és kötelezze a versenyhivatalt új eljárás lefolytatására

– írta az ügyről hétfőn a politikus a Facebookon. Tóth szerint az MVM megtévesztő és hazug számokat közöl a fogyasztókkal a gázszámlák rezsibokszában, ami a piacok torzítását eredményezheti és eltántoríthatja a fogyasztókat a kereskedőváltásnak még a gondolatától is. Ez pedig tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat. A megalapozatlan végzés helytelen következtetései alapján a hatóság inkább védi a fideszes propagandát, mint a fogyasztók érdekeit vagy a piaci versenyt – érvel a szocialista politikus.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!