Varga Mihály: Minden magyar ingyenes kincstári értékpapírszámlát kap

2023. november 18. – 13:07

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentem a tisztelt kongresszusnak, bár háború van a szomszédban, megújuló politikai támadások Brüsszelből, és nyílt politikai presszió Washingtonból, a magyar gazdaság visszaállt a növekedési pályára – mondta Varga Mihály a Fidesz kongresszusán.

A pénzügyminiszter szerint a hét szűk esztendő negyedik évében járunk. A magyar gazdaság az elmúlt években több nemzetközi válságban is megmérettetett, és a 2010-ben elindított munkaalapú gazdaság összehasonlíthatóvá vált a baloldal válságkezelésével. Varga szerint 2008-ban csak meglegyintette a gazdaságot a válság szele, és a baloldal elsőként szaladt menőövért az IMF-hez, „egy ország ült a svájci frankban”, elvettek egy havi nyugdíjat.

A Fidesz csődhelyzetben vette át az ország vezetését 2010-ben. Hannibál tanácsát követve úgy gondolták, vagy találnak egy utat, vagy építenek egyet. Építeni kellett, hiszen a Brüsszel által mutatott út szerinte nem volt megfelelő.

„Romokat kaptunk, de ha sok a rom, akkor sok a tégla az építkezéshez. Jelentem, megcsináltuk az utat”

– jelentette ki a pénzügyminiszter, és azt állította: visszatértünk a növekedési bajnokok közé. Azt is mondta, a gazdaság teljesítménye egészséges, ezért a válság után újra növekedési pályára állhatunk. Még az Európai Bizottság jelentése is azt jelzi előre, hogy a magyar gazdaság teljesíthet a legjobban 2025-ben az Európai Unióban. „Gondoljatok bele, milyen szenvedés volt ezt leírni Brüsszelben” – jegyezte meg.

Varga arról is beszélt, a TAO-rendszerrel 1260 milliárd forint áramlott a sportba. Azt nem állítja, hogy a 97. percben szerzett bolgár öngól mögött a TAO-rendszer áll, de a csapatsportok fejlődése mögött biztosan ott van szerinte a kormány támogatáspolitikája. Azt is mondta, hogy Magyarország a filmipar kedvelt helyszíne lett az elmúlt években, és ez is része annak a célkitűzésnek, hogy a magyar gazdaság több lábon álljon. Bejelentette, hogy

még idén minden magyar állampolgár kincstári értékpapírszámlát kap, amire bármikor vásárolhat ingyenesen állampapírt.

Az EP-választás előtt pedig arra emlékeztetett mindenkit Varga, hogy a baloldal mindig sikeres a rombolásban, és szerinte Magyarországnak nem szabad letérnie arról az útról, amin elindult az elmúlt 13 évben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!