Orbán Viktor: Az Európai Uniót nem elhagyni kell, hanem megváltoztatni

2023. november 18. – 15:29

Másolás

Vágólapra másolva

A mi érdekünk, hogy az Európai Unió egyben maradjon. Az uniót nem elhagyni kell, hanem megváltoztatni, folytatta Orbán a beszédét. Ez csak akkor lehetséges szerinte, ha Brüsszelben radikális változások lesznek. Változások nélkül ugyans eljön a vég, és az a legkevevésbé sem lesz a miniszterelnök szerint teátrális vagy heroikus. Ha minden így megy tovább, az unió nem felrobban vagy összedől, „hanem egyszerűen szétcsúszik”. Az Európai Bizottság szerinte gátlástalanul átlép a szabályokon, és ezt már mindenki elnézi.

A brüsszeli európai modell eröregedett szerinte, miközben a világ felfrissült, megújult. A brüsszeli európai modell káoszhoz vezet: egyre kevesebben dolgoznak, és egyre többen akarnak megélni munka nélkül. A közrend eltűnőfélben, a migárció következményei kezelhetetlenek, a befektetők pedig Európából Amerikába és Ázsiába viszik a pénzüket, sorolta a miniszterelnök. A brüsszeli bürokraták pedig ahelyett hogy felkötnék az alsónemüjüket, megsértődnek.

„Nem akarjuk, hogy Európa és azon belül Magyarország skanzen legyen”, aminek csak múltja van, jövője nincs, tette hozzá Orbán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!