Orbán: Van még bennem szufla

2023. november 18. – 15:11

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán külön is köszönetet mondott az őt jelölő zalaiaknak, a bizalom mindig megtisztelő szerinte, most is az. Megtisztelő, hogy ismét rám bíztátok a feladatot, vezessem Európa legerősebb pártját, a Fideszt, mondta a Fidesz kongresszuson. „Ami az odaadásomat illeti, nem fogtok csalódni.”

„Menet közben nem cserélünk lovat”

– jelentette ki a miniszterelnök.

A ciklus közepén vagyunk most szerinte, ilyenkor nem váltunk lovat, különösen akkor, ha jó irányba húz, és van még benne szufla. „Jelentem a kongresszusnak, a kormányban és bennem is van még szufla” – mondta.

A 2025-ös kongresszuson pedig majd döntünk a hovatovábbról, tette hozzá. Orbán ugyanakkor előre jelezte, hogy továbbra is a legjobb korban van, és két év múlva is a legjobb korban, sőt, a legjobb karban lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!