A rendőrség nem akart nyomozni a Magyar Turizmus Akadémia ügyében, az ügyészség közbeszólt

2023. november 17. – 18:00

Másolás

Vágólapra másolva

Egy cikk alapján feltett írásbeli kérdésből lett feljelentés, majd hatóságok közötti nézeteltérés a Magyar Turizmus Akadémia székelyföldi kastélyának és balatoni panziójának ügyében.

Október elején írtuk meg a 24.hu cikkére hivatkozva, hogy a felnőttképzéssel foglalkozó Magyar Turizmus Akadémia pár hónap leforgása alatt megvásárolt egy székelyföldi kastélyt, egy Balaton-felvidéki ingatlant, amelyen éppen egy panzió épül. A kastélyvásárlás után pedig megvásárolta az Értékeink Öröksége Kft.-t, amelyet korábban a Magyar Turisztikai Ügynökség félmilliárd forinttal támogatott.

A cikkek utána Dr. Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője írásbeli kérdést intézett Polt Péter legfőbb ügyésznek, az után érdeklődve, hogy jogilag rendben vannak-e ezek az üzletek. Az ügyészség a kérdést feljelentésnek tekintette, mert úgy látták, Vadai, vagyis a „feljelentő” szerint

„alaposnak látszó gyanú mutatkozik arra, hogy az ügylet valós célja eleve a részben közpénzből finanszírozott jogellenes haszonszerzés érdekében történő vagyonszerzés volt, ami így többféle vagyon elleni, hivatali, gazdasági és pénzügyi bűncselekmény elkövetését is felvetheti.”

Vadai levelét a Legfőbb Ügyészség a nyomozóhatóságnak, vagyis a rendőrségnek továbbította, amely viszont elutasította a „feljelentést”, mondván hogy az abban foglalt cselekmény nem bűncselekmény. A Legfőbb Ügyészség viszont úgy látja, nem kellett volna elutasítani a feljelentést, mert Vadai levele alapján „nem lehet megnyugtató módon határozni” arról, hogy kell-e nyomozni az ügyben, vagy sem. Éppen ezért a feljelentés kiegészítését rendelik el, hogy el lehessen dönteni, kell-e nyomozni az ügyben. Mindez tehát még nem jelenti azt, hogy lesz is nyomozás az ügyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!