Börtönből házi őrizetbe kerül Schadl György

2023. november 16. – 17:13

Másolás

Vágólapra másolva

Kiengedik a börtönből Schadl Györgyöt, ez derült ki a bírósági végrehajtói kar korrupcióval vádolt korábbi elnökének csütörtöki tárgyalásán. A vesztegetési per elsőrendű vádlottjának ügyvédje azzal győzte meg a bíróságot, hogy Schadl nem akart megszökni, ezen a ponton értelmetlen lenne a tanúkat befolyásolnia, a bűnismétlés pedig kizárt, mert már Völner Pál sem dolgozik a minisztériumnál, így nem lehet újra megvesztegetni. Schadl a bíróság döntése értelmében házi őrizetbe kerül.

A 24.hu beszámolója szerint az ügyészség kérte a bíróságot, utasítsa el Schadl ügyvédjének indítványát, mert hiába mond mást Morvai Attila, Schadl védője, még mindig fennáll a veszély, hogy a vádlott megpróbál megszökni vagy elrejtőzni, és mivel Schadl közvetlen munkatársait csak ezután fogják meghallgatni a perben, fennáll a bizonyítás meghiúsításának veszélye is. A bíróságot ez nem győzte meg, az ügyészség pedig tudomásul vette a döntést. Érdemes visszaemlékezni, hogy Schadlt és feleségét 2021 novemberében a ferihegyi reptéren vették őrizetbe, több millió forint készpénzzel és diplomata útlevelekkel, amelyeket Völner Pál kérésére Szijjártó Péter állított ki Schadléknak. A végrehajtói kar korábbi vezetője azóta volt előzetes letartóztatásban.

Schadl György a bíróságon november elején – Fotó: Bődey János / Telex
Schadl György a bíróságon november elején – Fotó: Bődey János / Telex

A vád szerint Schadl György „korrupciós kapcsolatot alakított ki” Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárával, aki rendszeresen 2–5 millió forintot kapott tőle – összesen legalább 83 millió forintot. Az államtitkár cserébe vállalta, hogy a pozíciójából eredő befolyásával Schadl kéréseire elintéz konkrét ügyeket, például a jól jövedelmező végrehajtói kinevezéseket, hogy aztán Schadl a kinevezett végrehajtóktól cserébe elkérje az osztalékuk jelentős részét.

Völner, az ügy másodrendű vádlottja a tárgyalás kezdete óta szabadlábon van. A harmadrendű vádlott R. Róbert ügyvédje is kérte védence bűnügyi felügyeletét, vagyis hogy előzetes helyett házi őrizetbe kerülhessen. A tárgyalás csütörtöki napján ismét a vád koronatanúját, Schadl korábbi irodavezetőjét, F. Vivient hallgatták meg, akitől a vádlott is kérdezhetett, és kérdezett is.

A Telex a kezdetektől követi az úgynevezett Schadl–Völner-ügyet, a témában írt összes cikkünket ide kattintva találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!